Répássy Róbert inkább törvényhozónak, mint politikusnak tartja magát. A sokszor keményen fogalmazó fideszes ellenzéki politikus azt is bevallotta lapunknak, hogy nem szerette a katonaságot. A miskolci fiatalember nem értett egyet pártja sorkatonaság melletti kiállásával, de elfogadta. Ekkor is működött benne a belső mérce, amelyet rendszerváltó édesapjától örökölt. A miskolci MDF-alapítót éveken át figyelte az állambiztonság, ezt fia csak a halála után tudta meg.

Répássy Róbert: A nagyobbik fiam megkérdezte, ki az a Gyurcsány Ferenc. Nem akartam hazudni neki 

– Elég gyakran mondják önről, hogy a Fidesz megmondóembere. Milyen érzés ez? 

– Ha egy politikus gyakran kapja azt a feladatot, hogy ismertesse pártja álláspontját, valóban megmondóember lesz. Gyakran kezdem úgy a sajtótájékoztatókat, hogy most a Fidesz véleményét ismertetem. Igaz, ezt az újságok nem írják meg. Az esetek kilencvenkilenc százalékában nem a saját álláspontom, hanem a pártét ismertetem. 

– A politikus tehát a magánvéleményét nem mondhatja el? 

– Mindenképp óvatosan kell ezzel bánni. Szerintem nemigen lehet egy-egy ügy kapcsán a saját gondolataimat ismertetnem, mert az emberek a párt véleményének tekintik. 

– És ha a párt álláspontja ellentétes Répássy Róbertével? 

– Ebben az esetben nem vállalom a szereplést. Egyébként van személyes mércém. De arra is volt már példa, hogy azt mondtam el, amivel nem teljesen értek egyet. Ezzel azonban nem sértettem meg a mércémet. Lelkiismereti konfliktusom eddig még nem volt egyik ügyből sem. 

– Tudna erre példát mondani? 

– A sorkatonaság eltörlése kapcsán más volt a véleményem, mint a párté. Értettem, hogy miért ragaszkodtunk ahhoz, hogy a sorozás bevezetésének lehetősége benne maradhasson az alkotmányban. Érzelmileg azonban nem tudtam azonosulni ezzel. Végül is hozzájárultunk egy olyan alkotmánymódosításhoz, amely de facto megszüntette a sorkatonaságot. Egyetértek azzal, hogy önkéntes alapon most is lehessen katonákat toborozni. Békeidőben persze fölösleges. 

– Nem szerette a katonaságot? 

– Miskolcon, a Hadkiegészítő Parancsnokságon voltam sorkatona, már végzett jogászként. Olyan parancsot is kaptam, hogy jelentsem fel azokat, akik nem jöttek el a sorozásra. 

 – Akkor ez érzelmi ügy is volt.

– Nem értettem egyet a sorkatonaság intézményével, de a parancsot teljesítenem kellett, nem volt apelláta. Nem tudtam azonosulni a paranccsal, de nem volt más lehetőségem. 

– Miben más az akkori és a mostani szerep? 

– A politikát saját magam választottam, abból ki is lehet lépni. A katonaságnál ez fel sem merülhetett, tenni kellett, amit mondanak, és kész. A politika nem katonaság. 

– 1988 óta a Fidesz tagja. Miért éppen ezt a pártot választotta? 

– Huszonegy éve a Miskolci Egyetem másodéves jogászhallgatója voltam, édesapám már 1987 óta az MDF tagja volt. A rendszerváltás folyamatát testközelből követtem, apám példáján keresztül. Furcsa, generációs munkamegosztás volt közöttünk a politikában. 

– Nem volt ebből konfliktus? 

– Az Antall-kormány idején nagyon komolyan összevesztünk. 1993-ban egy rövid időre parlamenti képviselő lettem. Az akkori kormánypárti-ellenzéki konfliktus megértette velem, hogy a családba nem szabad bevinni a politikát. Amikor túl voltunk ezeken a vitákon, akkor már meg tudtuk állni, hogy ne veszekedjünk. Igaz, a rendszerváltó MDF és a Fidesz is közeledett egymáshoz, ez segített. Apámnak nagy szerepe volt abban, hogy politikus legyek, és a rendszerváltók közé kerüljek. Büszke vagyok rá, hogy több mint húsz éve, a változások idején én is ott voltam. Igaz, nem volt nagy szerepem, nem tartom magam emblematikus rendszerváltónak. De a próbatételeket, amelyet a nagyoknak ki kellett állniuk, én is kiálltam. Akkor nem volt bennem félelem, de már látom, hogy az ügy nem volt kockázatmentes.

– Miért? 

– Apámat, aki ügyvéd volt, még 1988–89-ben is figyelte az állambiztonság. 1999-ben meghalt, ezután kértem ki a róla szóló papírokat. A nyolcvanas évektől dolgoztak rá, a fő céljuk az volt, hogy megakadályozzák őt az MDF miskolci megalakulásában. Olyannyira, hogy egy büntetőügyet is kreáltak róla. Egy ügyvédi okirat szerkesztése kapcsán azzal vádolták meg, hogy hamis okiratot készített. Az ügyben apámat 1990 után felmentette a bíróság. 

– Vajon rendszerváltás volt a rendszerváltás? 

– Egy dologban mindenképp csalódtam: ugyanazok a politikai ellenfeleink, mint akkor. Jó példa erre Szűcs Erika, az előző szociális miniszter. Amikor beléptem a Fideszbe, ő volt a Borsod megyei pártbizottság gazdaságpolitikai titkára. Igazi pártmunkás volt. Amikor miniszter lett, fájdalmasan kellett szembesülnöm a ténnyel: a rendszerváltás nem úgy ment végbe, ahogy szerettük volna. 

– Két gyermeke van. Ha politikai pályát akarnak választani, mit szól majd hozzá? 

– Kicsik még a gyerekek, egyikük tíz hónapos, a másik ötéves. A nagyobbik fiam kíváncsi már, meg is kérdezte, hogy ki az a Gyurcsány Ferenc. Nem akarom őt politikailag befolyásolni, de hazudni sem akarok. Elmondtam neki, hogy kicsoda. Meg hogy nem szeretem. Erre megkérdezte, miért nem. Mert hazudós, feleltem. Megértette. 

– Milyen politikai ambíciói vannak még? Lenne igazságügyi miniszter egy új kormányban?

– Nem szoktam ezen gondolkodni, de szívesen lennék továbbra is képviselő. A Fideszben sok a feladat, és én szeretek dolgozni. Nem tetszeni, hanem használni akarok. Tudom, hogy sok politikustársam inkább tetszeni akar. Persze gondolhatják, hogy ez is csak egy politikai húzás, és hogy én épp ezzel az álláspontommal akarok tetszeni. Ha kell, a háttérben maradok. Szeretem a jogi munkát. A képviselők közül kevesen látják át a parlament jogi hátterét. Én inkább törvényhozóként, mint politikusként határozom meg magam. Ez nem cirkuszi pódium, hanem maga a jogalkotás. Mi pedig ezért vagyunk itt.