Répássy a francia sajtótörvényhez hasonlítja javaslatát
2001.04.10

A politikus szerint a sajtószabadság és az emberi méltóság tiszteletben tartása egyaránt fontos

Senkit nem fog beperelni a Lex-Répássy alapján Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, aki kedden délelőtt válaszolt az Index Törzsasztalában a kérdésekre. A politikus szerint a sajtószabadság és az emberi méltóság tiszteletben tartása egyaránt fontos. A fideszes politikus a Happy End Kft-vel kapcsolatos kérdésekre nem válaszolt, mert mint közölte: nem Happy End szakértő. Javaslatát a francia sajtótörvényhez hasonlítja, amely száz éve ismeri a válaszadási lehetőséget. 

Tegzes: Milyen módon fog viszonyulni a "Lex Répássy-hoz" akkor, ha majd önök lesznek ellenzékben? 

Elkeseredett küzdelmet fogunk folytatni azért, hogy a kormánytöbbség ne változtassa meg. Főleg azért, mert addigra már túl leszünk egy alkotmánybírósági felülvizsgálaton. És csak akkor lesz ebből törvény, ha az Alkotmánybíróság alkotmányosnak találja. 

Tegzes: Ön is úgy gondolja, hogy a sajtószabadság a demokrácia része? 

A sajtószabadság is a demokrácia része, meg az emberi méltóság tiszteletben tartása. De ez utóbbinak a megsértése nem része a sajtószabadságnak, meg a demokráciának. 

Tegzes: Lát-e összefüggést a Fidesz hatalmi törekvései és egy kialakulófélben lévő puha diktatúra között? 

Az, hogy nem azok kormányoznak, akik az Ön szívéhez közel állnak, még nem diktatúra. Van ilyen. Én is voltam már ellenzékben és még leszek is. Ez a szép a demokráciában. 

Tegzes: És nem utolsósorban... Rendszerváltás volt-e, vagy csak élősködőket cseréltünk? (A Fidesz országos lenyúlásaira gondolok) 

Fele részben osztom csak a véleményét. Akiket a választók lecseréltek, valóban élősködők voltak. Ugye nem őket sírja vissza? 

andrej11: Mi a véleménye az alábbi esetről? Székesfehérváron a szocialista polgármester leszavazta a saját maga költségvetését. A költségvetést a polgári frakció, kiegészülve egy társadalmi szervezet képviselőivel szavazta meg. A városi közgyűlésről szóló tudosításokban, mind a helyi tévé, mind a Fejér Megyei Hirlap elfelejtette megemlíteni, hogy a polgármester nemmel szavazott és egyáltalán nem írt, illetve szólt arról, hogy a szocialisták, és az szdsz nem szavazta meg a költségvetést. Ön szerint ezt a fajta elfogúltságot értik ma sajtószabadság alatt a baloldali, liberális értelmiségi, és újságírói körök? Hogyan lehet jogi eszközökkel megakadályozni a tények ilyen mértékű elferdítését? 

Érdekes eset, amiről ír. Ha ez megnyugtatja, nem egyedülálló a példa. De ez jogi eszközökkel nem választható meg. Kivárjuk. Ha csügged, nézzen az eredményjelző táblára. 

Karrier: Miért foglalkozik ilyen dolgokkal? Olyan ez a Lex Repássy, mint a Nasdaq-nak az eltúlzott vállalatértékelési módszerek téves használata. Volt 5000, most 2000. A 'Lex' is hamarosan kipukkan, és utána mi lesz szépen felívelő karrierjével? Megy gátőrnek a Hévíz - Balaton csatornára? Dessewffy Arisztid 

Azért foglalkozom ilyen törvényjavaslatokkal, mert képviselő vagyok és törvényhozó. Ha a javaslatunkból törvény lesz és az Alkotmánybíróság sem talál kivetnivalót benne, akkor az nem árt a karrieremnek, hanem használ. De nehogy azt higgye, hogy minden törvényjavaslatnak az az értelme, hogy valakinek a karrierje függ tőle.  

MajomEmber: Érdekelne, mikor tervezik életbe leptetni sajtót is érintő törvénymódosításukat, valamint azt is, hogy ez érinti-e az internetes hírforrásokat is? 

A tövényjavaslatból körülbelül májusra lehet törvény, de előzetes alkotmánybírósági vizsgálatot fogunk kezdeményezni, így legkorábban - szerintem - nyáron lehet belőle kihirdetett törvény. Megítélésem szerint a polgári törvénykönyv szövege jelenleg is az internetes hírforrásokat is magában foglalja. 

Oriza Rizsnyák: Mint ahogyan a múlt heti tárgyalásokból kiderült az EU kivánatosnak tartja a médiatörvény módosítását. Milyen elképzelései vannak a Fidesznek a kétharmados törvény módosítására? 

A Fidesz többször kísérletet tett a médiatörvény módosítására, többek között a médiakuratóriumokra vonatkozó részt is módosítani kívántuk az ORTT mintájára. Sajnos ez a kétharmados törvény nem született meg. Ennek ellenére fenntartjuk a javaslatainkat, reméljük, hogy az EU diplomatái az ellenzéket is igyekeznek meggyőzni a médiatörvény módosításának fontosságáról. 

Oriza Rizsnyák: Lehet-e ebben a törvényben rendezni a "Lex Répássy" módosításba belefoglalt javaslatokat? A Polgári Törvénykönyv is kétharmados törvény? Ha a képviselők és pártfunkcionáriusok egymást szidalmazhatják (olykor sértő módon), miért várják el a sajtótól, hogy "jól nevelt" legyen mikor közszereplőkről van szó? 

Az általunk benyújtott törvényjavaslat a Polgári Törvénykönyvet kívánja megváltoztatni, mert a személyiségi jogok védelme a magyar jogban itt került szabályozásra. Ha valakinek feltűnt volna a sajtó helyreigazítási szabályokat is a Ptk. szabályozza. A közszereplők továbbra is többet kötelesek eltűrni - jogi értelemben is -, a javaslatunk ezen egyáltalán nem kíván változtatni. 

CSAK_EGY_polgár: Mennyiben felel meg az Ön lex-i javaslata az európai normáknak? Van-e arra példa máshol is kerek e világon, hogy egy közszereplőt idéző médiumot lehet felelőssé tenni jogi úton azért, hogy szó szerint idézi a közszereplőt, és nem javítja ki az idézetben fellelhető ténybeli tévedéseket/ferdítéseket, bizonyítékokkal alá nem támasztott állításokat és ordenáré kitételeket, vagy Ön úttörő e téren, és neve együtt fog szerepelni majdan Kálvinéval és Lutheréval? 

Több kérdést is feltett, ezek mindegyikére nem tudok válaszolni. De az egyik kérdését nagyon köszönöm, mert a nyilvánosság előtt nem volt még módon erre bővebben kitérni. A francia sajtójog több mint száz éve ismeri a válaszadás jogát (droit de reponse). A francia sajtótörvény 13. cikkelye tartalmazza, ha jól emlékszem. És most kapaszkodjanak meg, a sajtószabadság hazájában minden egyes cikkre, amelyben valakit név szerint megemlítenek, vagy ha a nevét nem írják le, de kiderül a cikkből, hogy kiről van szó ez a törvény biztosítja a válaszadás lehetőségét. Tehát általában van joguk válaszra a franciáknak, nem csak a személyi jogot sértő cikkek esetén. 
Hogy ez miért van így Franciaországban azt nem tudom, de a nemzetközi újságíró szervezeteknek vagy nincs francia tagja, vagy szándékosan elfelejtették ezt az apró jogi megoldást. Csak azért kívántam erre a példára hivatkozni, mert manapság a franciák véleményét más politikai kérdésekben egyesek etalonnak tekintik. 

Kamikaze: Ön szerint, hogy fog ez a törvény átmenni az AB-on keresztül? Mit szól ahhoz, hogy még az MDF-is fenntartásokkal fogadja ezt a törvényjavaslatot? 

Nehéz megjósolni egy parlamenti képviselőnek az Alkotmánybíróság várható döntését. Én - legjobb tudásom szerint - nem látok olyan okot, ami miatt a törvényjavaslat az alkotmányba ütközne. De nem is vagyok alkotmánybíró. Azért is javasoljuk az előzetes alkotmánybírósági normakontrollt, mert szerintünk hasznos lenne a magyar demokráciának, ha az alkotmánybíróság kifejtené álláspontját egy ilyen törvényjavaslat kapcsán az emberi méltóság és jóhírnév védelme, valamint a véleménynyilvánítási szabadság egymáshoz való viszonyáról. 

FatMo: Hajlandó megesküdni (apja, anyja életére), hogy pártja a következő választások után nem lesz hajlandó koalíciót kötni a miéppel? -Mennyi pénzért lenne hajlandó visszavonni a Lex-Répássyt (de most komolyan, összedobjuk!)? 

Nem nyújtok be törvényjavaslatokat pénzért, mint ahogy visszavonni sem fogok. Ugye ezt Ön is elvárja tőlem? Sajnos édesapám meghalt és egyébként sem szoktam esküdözni. A MIÉP-pel nem kívánunk kormányt alakítani. 

Lujza71: Az szeretném kérdezni öntől, hogy miért nem jelennek meg az index politikai topikjaiban? Az MSZP több politikusa is saját nevén képviselteti magát,és jól vagy rosszul megpróbálják a maguk és pártjuk véleményét vitára bocsátani. Miért nem lehet a Fidesz álláspontját is ismertetni a politika fórumon? 

Köszönöm az ötletet. Eddig azt hittem, hogy a Fidesz álláspontja az aktuális politikai kérdésekben megfelelő nyilvánosságot kap, de törekedni fogunk arra, hogy az Ön által javasolt módon is megismerhessék a véleményünket. 

Horowitz:Milyen viszonyban van Rogán Antallal? Rivalizál-e Rogán Antallal? Rogán Antalnak egy Audija van. Ön milyen gépjárművet birtokol? 

Azt hiszem jó viszonyban vagyok Rogán Antallal. Nem rivalizálok senkivel a párton belül. Nem hiszem, hogy Rogánnak valóban Audija volna, legfeljebb szolgálati autóként használ ilyet, de az nem az övé. Nekem egy Opel Astra Classic típusú gépkocsim van, amit tavaly vettem, kb. 900 ezer forint törlesztés van még rajta. 

Jeno34: Tényleg egy lakótelepi lakásban lakik? Az Ön számára mi a csúcs, amit ellehet érni? Most jól látszik, hogy második, de inkább harmadik vonalbéli Fideszes Ön. Nem zavarja ez? Arról pedig mit gondol, hogy Ön az egyik legunalmasabb politikus? 

Igen. Egy nyolcadik emeleti, 61 négyzetméteres lakásban lakom Miskolcon a feleségemmel. Örülök, hogy unalmasnak tart, jobban szeretek az lenni, mint elsőszámú közellenség. 

ÉgőHalak: - Ön elméletben tudna-e azonosulni egy olyan párttal, amely erkölcsi felsőbbrendűségét ellenfele kommunista múltjára alapozza, miközben saját klientúraépítésének elősegítése céljából korlátozza a szabad piacot, azt kockáztatva, hogy saját politikai céljai érdekében lelöki az országot a fejlődés útjáról, miközben folyamatosan másra igyekszik kivetíteni hazaáruló mivoltát? Mit kíván tenni most, hogy megbukott a szabad véleménnyilvánítást korlátozó törvény? 

Sajnos nem találtam az első kérdésében olyan szót, amellyel azonosulni tudnék. A törvényjavaslatunk nem korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát, mert a véleménynyilvánítás szabadságának nem része mások személyiségi jogainak durva megsértése. 

Zutyu: Nem tartja nevetségesnek, urambocsá' szánalmasnak, hogy egy félresikerült félmondat miatt nem engedik be a Fidesz rendezvényekre a Magyar Hírlap tudosítóit? Megsértődni már ne haragudjon, de kissé gyerekes dolog. 

Két politikus likvidálására vonatkozó "félresikerült félmondat" nem túl nevetséges. Egyébként semmi akadálya, hogy a Magyar Hírlap megismerje a Fidesz rendezvényén történt eseményeket, olvasson Indexet. 

Piócásember: Csak kíváncsiságból kérdeztem, minden él nélkül a magánvéleményét azzal kapcsolatban, hogy az MSZP potenciális miniszterelnökjelöltjei (Kovács, Megyesi, Németh) közül Önnek személy szerint melyik a legszimpatikusabb? 

A miniszterelnök-jelölt kategóriában nálam Kovács László a győztes. A miniszterelnök kategóriában pedig Orbán Viktor. 

Tipli: Ha a sajtónak ezentúl retorzióval kell számolnia, Maga szerint merni fogja ezeket az ügyeket tollhegyre tűzni? És ha nem? Akkor ezzel ki nyer, és ki veszit? Ön szerint jobb lett volna, ha az elmúlt időszak botrányai maradnak a szőnyeg alatt? 

Javaslatunkat, a www.mkogy.hu/irom36/3797/3797.htm webcímen olvashatja. Ennek semmi köze, ahhoz, hogy a sajtó milyen témákkal foglalkozik. Csak az emberi méltóságot, a becsületet és a jóhírnevet kell tiszteletben tartani ezáltal. 

Tipli: Úgy érzem, a szóbanforgó javaslat elsősorban a kis példányszámú, azaz vidéki lapokat érinti a legkeményebben, hiszen azok mögött többnyire sem az anyagi háttér, sem a jogi szakértői gárda nem olyan erős, mint a vezető országos lapoké. Ez értelmezésemben annyit jelent, a vidék elveszíti az önkormányzataival, helyi kiskirályaival vívott csata egyik legjelentősebb fegyverét. Ki garantálja, hogy a milliós kártérítési perekkel elnémított sajtó miatt nem fokozódik majd a törvényellenesség, és a korrupció? 

Szerintem a javaslatunk éppen a kis példányszámú, vidéki lapokat érinti a legkevésbé mivel itt nem gyakorlat a személyiségi jogok megsértése. 

Tegzes: Idézem önt: " Az emberi méltóság tiszteletben tartása " A Fideszes Kosztolányi az ország nyilvánossága előtt nevezte " Dögevőknek " az újságírókat. A Fideszes Kövér László nyűvek és férgek országáról beszélt. A Vasárnapi újságnak nevezett uszító förtelemről ne is beszéljünk. Tehát van mit söpörni a saját házuk táján. Nagyon úgy néz ki, hogy itt csakis az önök emberi méltósága számít, mig a másként gondolkodókat szabadon lehet gyalázni. Átlátszó és egyértelmű, hogy a Fidesznek a 2002-es választásokra kell a "Lex Répássy" mert így teljesen szét lehet zilálni a FIDESZ érdekeket sértő véleményeket. 

Látja, éppen az Ön által említett példák zárják ki azt, hogy a személyiségi jogok védelme valamelyik politikai oldal érdekkörébe tartoznának. 

Don Ciccione: Őrülök, hogy végre valaki foglalkozik a sajtóval, hisz a harmadik hatalmi ág melett a negyedikként lép fel ebben a században. Sajnos a magyar média inkább a pénz felé hajlik, mint az objektívitás felé. Vagy ha nem a pénz fele, akkor egyes személyek befolyása felé. Ezeknek a személyeknek nagy része sajnos a régi rendszerből maradtak itt, akik még mindig szívesen kacsintanak össze egymással, főleg ha ezért még pénz is jár. Ők alakítják a közvélemény egy jelentős százalékát, ők mondják meg, hogy Torgyán József távozzon-e vagy sem. Ők mondják meg, hogy egy volt sztárügyvédnek nem lehet 100 milliós háza (egy pufalykásnak persze lehet). Kérem, álljon meg a menet, legyünk objektívak, ne legyen kettős mérlegelés. Remélem sikerül majd, ha a törvényjavaslat átmegy, bár ez is nagy feladat, hisz az ellenzék, soha nem kritikius szemmel néz, hanem ellenséges szemekkel. Kívánok ehhez Önnek és a kormány tagjainak sok sikert! 

Sok mindenben egyetértek Önnel. De jobb, ha tisztázzuk "egymás között", a javaslatunk nem több "nyelvőrködésnél". Ez a média politikai szerepén nem fog változtatni és nem is ezzel a szándékkal nyújtottuk be a javaslatot. 

Tipli: Nem találtam olyan szövegészt, amelyből kiviláglik, miképp vélekedik a kis, és nagy sajtóházak eltérő jogi és pénzügyi helyzetéből fakadó különbségeiről. 

"A közérdekű célra fordítható bírság összegét úgy kell meghatározni, hogy az visszatartsa a jogsértőt a további jogsértésekről." Ez ugyebár más és más lehet. De ezt már a bíróság fogja eldönteni. 

Hill23: Ön Miskolcon él, Miskolcon képviselő. Mely cselekedetét, tettét tartja a város szempontjából legsikeresebbnek? Hogyan itéli meg a város (közeli) jövőjét? Ön szerint érdemes Miskolcon élni (és dolgozni, már ha lehetséges), vagy inkább lakhelyet kell váltani? 

Szerintem érdemes Miskolcon élni. Az ott élők problémáira nem az a jó megoldás, hogy lakhelyet változtatnak. Akik a maradás mellett döntöttek sokat tesznek azért, hogy változzon a város és a városról kialakított kép. Miskolc két kórháza állami támogatást kapott a rekonstrukcióhoz (még mielőtt gyanakodnának, az egyiknek az igazgatója MSZP-s országgyűlési képviselő, a másik pedig egy MSZP-s egyéni képviselő választókerületében van). A dologban az az érdekes, hogy az előző kormányzati ciklusban Miskolcon mind a négy képviselő MSZP-s volt még sem kapott a város kórházaira pénzt saját kormányuktól. Talán ez siker, és nem is csekély. 

Pókerarc: A Magyar Demokratát is kitiltják? Tudja, abban jelent meg, hogy a Heti hetesből legalább hármat ki kéne végezni, akkor tudnák, hol állnak. 

Nem ismerem ezt a cikket, de ha ez így van, ugyanaz a véleményem róla, mint a likvidálósról. 

Doncike: Ön korábban javaslatot várt arra, hogy a mindenkori kormány helyett ki állapítsa meg a nyugdíjakat. Nos, rendkívül jó hírem van az Ön számára: a megoldást már feltalálták és a keresztségben a magánnyugdíj-pénztár nevet kapta. Tudja, azokban az országokban, ahol a nyugdíjas nem a szegény szinonímája, ott ezt használják. Magyarországon a Fidesz-kormány (ebben is) a Kádár-rendszert restaurálja, amikor a visszaszorítja ezeket, és velük szemben a tiltott piramisjátékok elvén működő felosztó-kirovó nyugdíjrendszert erősíti. A kérdésem tehát: polgárinak tartja-e Ön azt a kormányt, aki szerint a polgárok egyharmadának élet minőségérol az állam dönt? 

Jó ötlet, kár, hogy azoknak nem fog fizetni a magánnyugdíj pénztár, akik mondjuk 30 évig az állami nyugdíjalapot gazdagították. Talán ez az oka annak, hogy ezt a pofonegyszerű ötletet még nem valósították meg. Csak fokozatosan lehet erre áttérni

index.hu