Répássy üdvözli a döntést
2001.12.04

Az Alkotmánybíróság kedden nyilvánosságra hozott határozatában alkotmányellenesnek találta a lex Répássyként ismertté vált törvénynek a válaszadás jogára vonatkozó rendelkezését. Az alkotmánybírák ugyanakkor úgy foglaltak állást, hogy a válaszadás joga bevezethető alkotmányos keretek között is. A taláros testület szerint a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő szabályozás kiállná az alkotmányossági próbát. Répássy Róbert örül, hogy a taláros testület lényegében zöldutat adott a válaszadás jogintézményének bevezetésére.

Az Alkotmánybíróság kedden nyilvánosságra hozott döntésében alkotmányellenesnek találta a válaszadás jogának a Polgári Törvénykönyvben meghatározott szabályozási módját. A lex Répássyként ismertté vált, még ki nem hirdetett törvény alkotmányellenességének előzetes vizsgálatát Mádl Ferenc köztársasági elnök kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál. 

A Polgári Törvénykönyv módosítása szerint "akinek személyhez fűződő jogát napilapban, folyóiratban (időszaki lapban), rádióban vagy televízióban közölt valamely vélemény vagy értékelés sérti - a törvényben biztosított egyéb igényeken kívül -, követelheti saját véleményének vagy értékelésének közzétételét is". Az Alkotmánybíróság úgy véli, a véleménynyilvánítással okozott kárhoz viszonyítva a jogszabály aránytalanul korlátozná a sajtó szabadságát. A taláros testület szerint ugyanakkor a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága arányos mértékben korlátozható, ha ez az emberi méltóság, becsület, jó hírnév védelme érdekében szükséges. 

A többségi határozat szerint a válaszadás joga korlátozza ugyan a sajtószabadságot, és közvetetten a véleménynyilvánítás szabadságát, de ennek a jognak az elismerése - a korlátozás arányossága esetén - általában indokolt azért, hogy alapvető jog védelmében segítséget kapjon az, aki gyengébb helyzetben van, mint a tömegtájékoztatási eszközök felett rendelkezők, továbbá azért, hogy a közvélemény több forrásból kapjon tájékoztatást. 

Rendelkezik a törvény arról is, hogy ha a személyhez fűződő jog megsértése napilap, folyóirat (időszaki lap), rádió vagy televízió útján történt, minden esetben közérdekű bírságot kell kiszabni. A személyhez fűződő jogok megsértése esetén kiszabható közérdekű bírság alkalmazási szempontjaira vonatkozó törvényi rendelkezés alkotmányellenességét nem állapította meg a testület. 

Az elfogadott, de ki nem hirdetett jogszabály most visszakerül az országgyűlés elé, bár várhatóan ebben a ciklusban már nem döntenek a módosított törvényről a képviselők. A határozathoz párhuzamos indokolást készített Bihari Mihály alkotmánybíró, illetve különvéleményt fűzött Czúcz Ottó, Holló András, Kiss László és Kukorelli István alkotmánybíró - adta hírül az MTI. 

Répássy üdvözli a döntést 

Répássy Róbert az Alkotmánybíróság keddi határozatát kommentálva az MTI-nek örömmel üdvözölte, hogy a taláros testület zöld utat adott a válaszadás jogintézményének magyarországi bevezetése előtt. A lex Répássyként ismertté vált törvényjavaslat "névadója" rámutatott: az Alkotmánybíróság szerint a válaszadás jogának elismerése indokolt azért, hogy alapvető jog védelmében segítséget kapjon az, aki gyengébb helyzetben van, mint a tömegtájékoztatási eszközök fölött rendelkezők és azért is, hogy a közvélemény több forrásból kapjon tájékoztatást. 

Lendvai szerint ez a Fidesz "fekete napja" 

A mai nap a kormány sajtópolitikájának fekete napja, a Fidesz súlyos szakmai és politikai kudarca - véli az ügy kapcsán kiadott közleményében Lendvai Ildikó szocialista alelnök. Szerinte a Magyar Szocialista Párt álláspontja beigazolódott: az Alkotmánybíróság mai döntése szerint a " lex Répássy" alkotmányellenes, mert aránytalanul korlátozza a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságát. A politikus úgy véli: a jogszabály szerkeszthetetlenné tette volna az újságokat, mert bírált művészek és politikusok válaszai töltötték volna meg a lapok hasábjait.

index.hu