Ötéves az Alaptörvény - konferencia Székesfehérváron

2016.06.10

Nem vitás, hogy a magyar alkotmányos jogállamban, minden hatalmi ág, vagy minden közhatalom gyakorlója, végső soron a néptől nyeri el a hatalmát. Ez a demokrácia lényege. A törvényhozó hatalom azonban – szemben a bírói hatalommal – közvetlenül a néptől kapja a megbízását, és a népnek, a választópolgárok közösségének tartozik felelősséggel.

Alaptörvényünk ma már sokat idézett rendelkezése szerint, „A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik”. Felszólalásom témája, a törvényhozó hatalom és az igazságszolgáltatás kapcsolata – Alaptörvényünk tükrében. Másként fogalmazva, a következő néhány percben arról szeretnék Önöknek beszélni, hogyan látom én – törvényhozóként – az Alaptörvényünk által körülírt hatalommegosztást az Országgyűlés és a bírói hatalmi ág között.

Alaptörvényünk szerint, „A közhatalom forrása a nép. A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.” „Magyarország legfőbb népképviseleti szerve az Országgyűlés”, amely – többek között, de legfőképpen – megalkotja Magyarország Alaptörvényét és törvényeket alkot. Ehhez képest, mit mond az Alaptörvény a bírák jogállásáról: „A bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak. A bírákat tisztségükből csak sarkalatos törvényben meghatározott okból és eljárás keretében lehet elmozdítani. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak, és nem folytathatnak politikai tevékenységet.” Ezeket a rendelkezéseket ki kell még egészíteni a bírák jogállására vonatkozó sarkalatos törvény egy fontos rendelkezésével, amely szerint, a bírót – törvényes pályázati eljárás után – a köztársasági elnök nevezi ki. A laikus bírákról, az ülnökökről most nem ejtenék szót.

Eddig, túl sok újdonságot még nem mondtam, ezeket a rendelkezéseket a teremben ülők – feltehetőleg – kivétel nélkül ismerik. Azért idéztem föl ezeket a veretes mondatokat, hogy jobban meg tudjam világítani, az Alaptörvény rendelkezéseinek értelmét, azaz, mit olvashatunk ki az Alaptörvényből, hogyan határozza meg az Alaptörvény a törvényhozó és a bírói hatalmi ág természetét, kapcsolatrendszerét.

Nem vitás, hogy a magyar alkotmányos jogállamban, minden hatalmi ág, vagy minden közhatalom gyakorlója, végső soron a néptől nyeri el a hatalmát. Ez a demokrácia lényege. A törvényhozó hatalom azonban – szemben a bírói hatalommal – közvetlenül a néptől kapja a megbízását, és a népnek, a választópolgárok közösségének tartozik felelősséggel. Ezzel szemben, a bírói hatalom forrása csak közvetett módon vezethető vissza a népre, felelőssége pedig még ennél is távolabbi a néppel szemben. Amikor ezeket a mondatokat kimondom, akkor sietve le kell szögeznem néhány fontos megszorítást, ami nélkül alaposan félreérthető a mondanivalóm lényege.

Először is, az előző megállapítás nem jelent sem minőségi, sem pedig hierarchikus értékelést a törvényhozó hatalom és a bírói hatalom kapcsolatáról. A hivatásos bírák kinevezése és elmozdíthatatlansága az európai kontinensen sokkal jobban szolgálja a demokráciát, mint a bírák választása, ahogy az az Egyesült Államok tagállamainak többségében történik. Történelmi oka van annak, hogy Európában ez a modell lett általános, mint ahogyan történelmi hagyományokra vezethető vissza az amerikai modell is. Ettől még tény, hogy a magyar törvényhozók legalább négy évente számot adnak arról, hogyan gyakorolták a néptől kapott hatalmukat, és a nép megerősítheti, vagy vissza is veheti a megbízást. A bírák függetlensége ezzel szemben pontosan azt jelenti, hogy a bírónak – legalábbis demokráciában – nem kell tartania a törvényes hatalomgyakorlása miatti felelősségre vonástól.

Másodszor le kell szögezni, hogy az a körülmény, hogy a bírói hatalom nem közvetlenül a néptől származik, semmilyen felhatalmazást nem ad arra a bírónak, hogy szembeforduljon a néppel. Pusztán azt jelenti, hogy a magyar igazságszolgáltatás nem népbíróság, és a bíró ítélete nem népítélet, hanem a törvények által szabályozott rendben és a törvényeknek megfelelő tartalommal hozott közhatalmi döntés.

Visszatérve a törvényhozó hatalom és az igazságszolgáltatás kapcsolatára, ennek a kapcsolatnak a kulcsa: a törvény. A törvényhozó hatalom ugyanis, legitim, alkotmányos módon befolyásolhatja az igazságszolgáltatást, de ennek egyetlen eszköze megengedett: a törvényhozás. Az igazságszolgáltatás vezetői – a Kúria elnöke, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, valamint a legfőbb ügyész – az előbb említett közvetett módon, a népképviseleti szervtől nyeri el a néptől származó hatalmát, de az általuk vezetett igazságszolgáltatási szervezet tevékenységéért csak alkotmányjogi; költségvetési és igazgatási felelősséggel tartoznak az Országgyűlésnek. Bár a törvényhozó hatalom tagjai rendre megpróbálkoznak azzal, hogy az igazságszolgáltatás vezetőin konkrét ítéleteket, vagy nyomozási, vádképviseleti tevékenységet kérjenek számon, az Alaptörvény szerint, erre sem a bírói hatalmi ág, sem az ügyészség vezetői nem kötelesek és nem is kötelezhetőek. Tehát, az igazságszolgáltatás vezetői nem tartoznak felelősséggel a törvényhozó hatalomnak az igazságszolgáltatási tevékenységért, arról nem is beszélve, hogy a bírák még tőlük is függetlenek, azaz ítélkezési tevékenységükért – pontosabban annak tartalmáért – a bírósági vezetőknek sem felelnek.

A törvényhozó hatalom tehát befolyásolhatja a bíró tevékenységét, sőt meghatározhatja a bíró ítélkezési tevékenységének kereteit, de sohasem avatkozhat bele a bíró döntéseibe. Elvileg. Mert a bírói hatalmi ág és a törvényhozó hatalom kapcsolatát nem lehet olyan mechanikusan leírni, hogy a törvényhozás törvényeket alkot, a bíró pedig végrehajtja azokat. Alaptörvényünk ugyanis biztosítja mind a bírónak a törvényekkel szembeni alkotmányjogi kezdeményezés lehetőségét, mind pedig a népnek, pontosabban a bíró ügyfeleinek az ítélettel szembeni alkotmányjogi panasz lehetőségét. Ez azt jelenti, hogy bár az Alaptörvény szerint a bíró csak a törvénynek van alárendelve, mégis pontosabb, ha úgy jellemezzük a bírói függetlenség határait, hogy a bíró elsősorban az Alaptörvénynek van alárendelve, másodsorban, vagy inkább az Alaptörvénnyel egy sorban – a törvényeknek való alárendeltsége a meghatározó. A bírói hatalmi ág és a törvényhozás alkotmányjogi kritikája azonban csak az Alkotmánybíróság útján történhet meg, ami egyúttal be is vonja az Alkotmánybíróságot a törvényhozó hatalom és az igazságszolgáltatás kapcsolatába, a két hatalmi ág konfliktusainak rendezésébe.

Ezzel, persze még nem merítettük ki a törvényhozó hatalom és az igazságszolgáltatás kapcsolatát, mert meg kell említenünk a törvényhozás két kivételes eszközét is az igazságszolgáltatás legitim, alkotmányos befolyásolására. Ezek pedig a közkegyelem és a semmisségi törvény. Igaz, ez a két kivételes közhatalmi döntés is megfelel annak a szempontnak, hogy a törvényhozás csak törvényalkotással befolyásolhatja az igazságszolgáltatást. Engedjék meg nekem, hogy idő hiányában ne részletezzem a semmisségi törvények problematikáját, elég legyen csak arra utalnom, hogy az Alkotmánybíróság szerint, kivételesen megengedhető a jogerős bírói ítéletek ilyen nem konkrét, nem egyedi, hanem normatív döntéssel való felülvizsgálata.

Eddig, csak arról beszéltem, hogyan befolyásolhatja legitim módon a törvényhozás az igazságszolgáltatást, de legalább ilyen jelentőségű kérdés, hogy az Alaptörvényünk betűje és szelleme is lehetővé teszi, hogy az igazságszolgáltatás is legitim, alkotmányos befolyást gyakoroljon a törvényhozás folyamatára. Itt már szélesebb értelemben használom az igazságszolgáltatás fogalmát, mert nem csak a bírói hatalmi ág vezetőinek vagy a legfőbb ügyésznek, hanem az ügyvédségnek, sőt az igazságszolgáltatás más szereplőinek is joga van arra, hogy kifejtse véleményét a törvényalkotási eljárásban, kezdeményezésekkel éljen, vagy más alkotmányos eszközzel befolyásolja a törvényhozó hatalmi ág tevékenységét. Mint tudjuk, az Alkotmánybíróság gyakorlatában a törvények érvényességi kelléke lehet, hogy az, aki erre törvény erejénél fogva jogosult, kifejthesse véleményét a törvények tervezetéről. Ezen túlmenően, az igazságszolgáltatás szereplői, ha nem is az Alaptörvény szerinti törvénykezdeményezési joggal, de rendelkeznek azzal a joggal, hogy javaslatot tehetnek a törvénykezdeményezésre jogosultaknak. Az ilyen javaslatok pedig a Kormány útján, vagy valamelyik országgyűlési bizottság útján rendre az Országgyűlés elé kerülnek. Itt szeretném megemlíteni, hogy nézetem szerint, a Kúria joggyakorlat-elemző tevékenysége kiegészíti a törvényhozás legitim befolyásolásának eszközeit, mivel a Kúria ítélkezést elemző tevékenysége egyfajta utólagos hatásvizsgálatnak, a törvények igazságszolgáltatás általi kritikájának is felfogható, ami nagyon fontos visszajelzés lehet a törvényhozó hatalomnak, ha felismeri az ebben rejlő lehetőségeket. Végső eszközként, mintegy negatív törvénykezdeményezési jogként, a Kúria elnöke és a legfőbb ügyész – az országgyűlési képviselők egynegyedének alkotmányos jogával megegyezően – kezdeményezheti a törvényeknek az Alkotmánybíróság általi utólagos felülvizsgálatát. Ennek mércéje azonban csak az Alaptörvény lehet.

Végezetül, ha már azt mondtam, hogy a bíró legalább annyira van alárendelve az Alaptörvénynek, mint a törvényeknek, akkor ki kell emelnem néhány alkotmányos előírást, amelyet az alkotmányozó hatalom – amely a magyar alkotmányos berendezkedésben megegyezik a törvényhozó hatalommal – a bírói hatalmi ág számára előírt. Alaptörvényünk szerint, „A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.” Én ezt a szabályt csak a „jogszabályok jóhiszemű értelmezésére” vonatkozó kötelezettségnek szoktam nevezni. Ide kívánkozik még egy rendelkezés az Alaptörvényből: „Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.”

Míg az első értelmezési szabály címzettje egyértelműen a bírói hatalmi ág, az utóbbi értelmezési szabály inkább az Alkotmánybíróság számára jelent kötelezettséget, mivel az Alaptörvény mindenkire kötelező érvényű értelmezésére kizárólag az Alkotmánybíróság jogosult. Mivel azonban Alaptörvényünk bevezette a bírói ítéletek alkotmánybírósági felülvizsgálatát, ez az értelmezési szabály – közvetve – a bírói hatalmi ág számára is irányadó.

Az előbbi néhány percben igyekeztem bemutatni a törvényhozó hatalom és az igazságszolgáltatás kapcsolatát az Alaptörvény rendelkezéseinek tükrében, amelyről talán velem együtt megállapíthatják, hogy a hatalommegosztás igen kifinomult, több szinten és több szereplővel tarkított rendszere, amelyet Alaptörvényünk új eszközökkel, vagy ha így jobban szereti valaki hallani, új fékekkel és ellensúlyokkal is gazdagított.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Répássy Róbert / Székesfehérvár honlapja