Sárospatak, 2015. augusztus 20.
2015.08.20
Országunkat nagyobbítani, Magyarországot gyarapítani ez most és mindenkor a feladatunk. Évről-évre többre jutni, egyről a kettőre növekedni, minden gyermeket felnevelni, minden magyarnak reményt adni, amit elértünk megvédeni, nem pedig folyton visszahúzni, fanyalogni, mások kedvét a munkától elvenni, a harcban meghunyászkodni.
Könnyen hatalmába keríti a szónokot, ha történelmi helyszínen, történelmi falak között kell beszélnie a történelemről. Igaz ugyan, hogy e falak még nem álltak akkor, amikor Szent István uralkodott, de Sárospatak és II. Rákóczi Ferenc jelentősége – túlzás nélkül mérhető első királyunk életművéhez. Ez a város, mint cseppben a tenger, jól példázza Szent István művének máig ható erejét, államalapító királyunk ilyen derék követőket kívánt magának, mint amilyenek a zempléniek.
Szent István napja a legrégebbi nemzeti ünnepünk. A "szent király ünnepének" megülését még az Aranybulla rendelte el, majd nyolcszáz évvel ezelőtt. II. András dekrétuma valójában csak törvényerőre emelte azt a szokást, hogy a király minden évben, Nagyboldogasszony napján "törvenylátó napot" tartott Székesfehérváron – azaz törvénykezett a nemesek ügyeiben. Később, ebből a törvénykezés célját szolgáló gyűlésből alakult ki a rendi országgyűlés, amelyre már nem törvénykezni, hanem törvényeket hozni gyűltek össze a nemesek, és már nem is csak "a szent király napján" tartották ezeket a gyűléseket. Ilyen rendi országgyűlést tartottak itt is, ezek között a falak között 1708-ban, a fejedelem hívására. Augusztus huszadikát, mint Szent István napját, Mária Terézia nyilvánította először nemzeti ünneppé. A XIX. század első felétől pedig a Szent István napján megtartott Szent Jobb körmenet nagyszabású népünnepéllyé vált.
Napjainkra, katolikus ünnepből állami ünneppé lett augusztus huszadika. Vallásra, felekezetre, társadalmi és politikai különbségre, államhatárra tekintet nélkül, minden magyar számára ünnepnap a mai.
Hadd idézzem a 2000. évi I. törvényt, amely Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról szól:
"(...) Ezer évvel ezelőtt első királyunk, Szent István megkoronázásával a magyar nép a keresztény hitben egyesült Európa népeivel. Azóta Magyarország a keresztény Európa szerves része. Ez biztosította a magyarság fennmaradását és évszázadokon át betöltött meghatározó szerepét. Magyarország ma is Szent István államalapító művén nyugszik.
István király műve nyomán virágzó állam alakult ki a Kárpát-medencében. A magyar állam az évszázadok során, feltartóztatva a Nyugat elleni támadásokat, hozzájárult a keresztény világ fejlődéséhez. Az eltelt ezer év alatt kialakítottuk a magunk összetéveszthetetlenül egyéni kultúráját, amely egyszersmind elválaszthatatlan része az európai nemzetek sokszínű közösségének.
A magyar állam és a magyar nemzet Szent István látnoki személyisége, isteni gondviselésben bízó küldetéstudata és vasakarata révén vált alkalmassá arra a történelmi szerepre, amelyet ezer éven keresztül betöltött. A keresztény hit felvétele és a keresztény állam kiépítése tette lehetővé, hogy a magyarság visszaverje a létére törő támadásokat, hogy ne csak győzelmeiben, de a hódoltságok, megszállások, feldarabolások és diktátumok idején is megőrizze erkölcsi tartását, és túléljen öröknek hitt, hódító birodalmakat. (...)"
Eddig az idézet.
Az államalapítás milleniumán elfogadott törvényt kicsinyes politikai viták előzték meg – talán Önök is emlékeznek – a Szent Koronának a Parlamentben való elhelyezése körül. Ma már kinek jutna komolyan eszébe, hogy a Szent Korona nincs jó helyen az Ország Házában? Évente több százezer látogató keresi fel az Országházat és a Szent Koronát, tízezreknek okoz életre szóló élményt a találkozás ősi koronázó jelvényeinkkel. Aki csak egyszer is látta – és nekünk méltatlan törvényhozóknak ez naponta megadatik – azt hatalmába keríti szédítő ereje. A Korona, amely évszázadokon át egyet jelentett az országgal, ma is központi helyen van, az ország szívében, a Kupola alatt, ahol annyi gondterhelt ember siet, hogy jól vagy rosszul a nemzet ügyét képviselje. Ott van a Korona, ahol legjobbjainkat megjutalmazzák vagy kitüntetik, ahol országunk vendégeit fogadják, ahol a jövő generációi, a gyermekeink először találkoznak a tankönyvekből ismert történelmi személyekkel és helyekkel. Kivánom mindenkinek, aki még nem látta a Koronát, hogy életében egyszer legalább megtehesse.
Milyen különös – vagy talán törvényszerű – hogy minálunk minden korszakos jelentőségű döntést kicsinyes politikai viták előznek meg. Gondoljanak csak a magyar állampolgárság kiterjesztésére a külhoni magyarokra – micsoda szégenyletes kampányt folytatott az akkori kormány a határon túli magyarok ellen. Pedig mindannyian tudjuk, érezzük, hogy az azóta megszületett honosítási törvény korszakhatárt jelentett a Trianon utáni Magyarország életében. Mert Szent István országa nincs többé, de Szent István állama hétszázezer új állampolgárral gyarapodott, és napról-napra, hétről-hétre újabb honfitársaink erősítik meg a köteléküket az anyaországgal. Ahogy István király meghagyta fiának, Imre hercegnek: "...naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák". És mi naponta gyarapítjuk országunkat, ahogy a nagy király meghagyta utódainak. Tudjuk, hogy az ország polgáraiból áll, és ha többek vagyunk, akkor teljesítjük a szent király akaratát.
Szent István jelentősége nehezen mérhető más uralkodókéhoz. Hiszen a magyar uralkodók sorában ő volt az első, aki megszilárdította a királyi uralmat, a feudális államszervezet minden tartópillérét, a nyugati kereszténység, a katolikus egyház hegemóniáját, a vármegyerendszert, élükön az ispánokkal, a nemességet, a hadsereget, és nem utolsó sorban a feudális jogrendszer alapjait, az alapvető közjogi, büntetőjogi és magánjogi szabályokat. Az őt követő uralkodóknak már csak tökéletesíteni kellett a művet, csiszolgatni a gyémántot, az ékszert, amit az első király hagyott örökül. Jelentős uralkodók követték Istvánt, közvetlenül az Árpád-házból is, majd századokkal később, más királyi házakból is. De István műve lényegében érintetlen maradt, a magyar állam hosszú évszázadokon át ugyanazokon a tartópilléreken nyugodott, amit első királyunk rakott le, hosszú uralkodása során. Szent István jelentősége ezért leginkább más nemzetek, országok alapítóihoz, nagy királyaihoz mérhető. A frankok legnagyobb uralkodójához, Nagy Károlyhoz, a normann Hódító Vilmoshoz, Anglia királyához, a lengyelek első uralkodójához, I. Mieszkohoz, vagy a kijevi Rusz uralkodóihoz. De az ő művükkel szemben, Szent István állama szilárdnak bizonyult, mind területileg, mind szervezetileg túlélte a középkort, sőt egészen a trianoni békediktátumig magyaroknak, és más népeknek biztonságos hazát adott.
Mi volt a titka Szent Istvánnak? Hogyan kormányozta az egész Kárpát-medencét magába foglaló királyságát? Sokat megtudhatunk róla, ha a fiához, Imre herceghez írott intelmeit megismerjük. Ez az írás úgynevezett királytükör, aminek rendeltetése, hogy mintegy tükröt tartva az uralkodó elé, bemutassa a jó uralkodó mintaképét.
Szent István intelmei között jónéhány van, amit ma is megfontolhatunk. Béke, alázat, szelídség, türelem, bölcsesség, de mindenek előtt a keresztény hit megőrzése jelentik az uralkodói erényeket. A király emlékezteti fiát, és rajta keresztül utódait, hogy "láthatatlan és látható ellenségei ellen" szabályszerűen harcoljon, idézi neki az apostolt, "csak az nyeri el a babérkoszorút, aki szabályszerűen küzd". De arra is figyelmezteti fiát, hogy "a hit tettek nélkül meghal". Az uralkodás természetéről szólva meghagyja fiának, hogy tartsa mindig eszében, hogy "minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség." Az ősök követéséről, az elődök tiszteletéről így rendelkezik: "Kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel."
Az emlékezők mai ünnepi beszédei szinte kivétel nélkül idézik majd Szent Istvánnak Imre herceghez írott intelmeiből a vendégek befogadását és gyámolítását indokló mondatot, miszerint "az egy nyelvű és egy szokású ország esendő". Különféle, néha meglepő magyarázatokat is fogunk hallani arról, hogy mit üzen nekünk, mai magyaroknak István király intelme. Az államalapítás korában Szent István valójában a nyugati hatások befogadására figyelmeztette a magyar uralkodókat. Első királyunk a nyugati szokások és a nyugati kereszténység befogadását hagyta meg keletről jött népünknek. Szinte biztos, hogy erről nem beszélnek majd az idegenek - nem pedig vendégek - befogadásáról harsogó szónokok. Mert Szent István a vendégek befogadására és gyámolítására bíztatott, nem pedig azokéra, akik kopogtatás nélkül jönnek a házunkba. Nagy különbség, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy valaki a vendégszeretetünket kéri, és mi megadjuk neki, vagy úgy gondolja, hogy akkor is joga van belépni a házunkba – a Hazánkba – ha mi nem akarjuk. Akik ma István Király intelmeit idézik, hamisan idézik őt az idegenekről, mert István sohasem tanácsolta utódainak, hogy a hívatlan vendégeket is befogadják. A hívatlan vendégektől meg kell védeni Magyarországot, ez Szent István akarata.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Engedjék meg, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Sárospatak Szent István napi ünnepén, nagy királyunk számos intelme közül, kiválasszak egyet, amiben – reményeim szerint – mindannyian egyetértünk. Országunkat nagyobbítani, Magyarországot gyarapítani ez most és mindenkor a feladatunk. Évről-évre többre jutni, egyről a kettőre növekedni, minden gyermeket felnevelni, minden magyarnak reményt adni, amit elértünk megvédeni, nem pedig folyton visszahúzni, fanyalogni, mások kedvét a munkától elvenni, a harcban meghunyászkodni. Az állandó megfelelési kényszer, a minden cselekvést megbénító kishitűség és szolgalelkűség helyett, bátorságra, önbecsülésre, a saját igazunkban való hitre, és az igazunkért való kiállásra van most szükség. Menni kell előre, mindig csak előre, sosem fordulni hátra, nem hagyni, hogy visszaforgassák az idő kerekét.
István királyunk, hálás szívvel köszönjük Neked a Hazánkat!
Köszönöm, hogy meghalgattak.
Répássy Róbert / boon.hu