Változik a járásbíróságok illetékessége
2015.04.29

A járások illetékességéhez igazodnak a jövőben a járásbíróságok – a többi közt ezt tartalmazza a bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló törvény módosítása – mondta expozéjában Répássy Róbert államtitkár az Országgyűlés 2015. április 29-i ülésnapján. 

Az államtitkár közölte azt is: a járásbíróságok nem feltétlenül egyetlen járásban rendelkezhetnek illetékességgel, de ha többet is lefednek, határaik megegyeznek a járásokéval.

Mivel a járási ügyészségek és a rendőrkapitányságok illetékességi területe fő szabály szerint igazodik a bíróságok illetékességi területéhez, előbbiek is automatikusan változnak – tette hozzá. 

A módosításokkal érintett települések száma nem éri el a százat, néhány járásbíróság esetében pedig rövidtávon nem valósítható meg az átállás, például költségvetési okok miatt – ismertette az államtitkár a tárca és az Országos Bírósági Hivatal egyeztetésének eredményét. Ezek között említette a nagykátai, a Buda környéki, a karcagi valamint a berettyóújfalui járásbíróságokat. Mindezek működését később alakítják a közigazgatási egységekhez.

Hangsúlyozta: az új illetékességi szabályok csak azokra az ügyekre vonatkoznak, amelyeket a változtatás hatályba lépése után indítanak el. 

MTI / kormany.hu