Új eljárásjogi törvénykönyvekről egyeztettek a pártok
2015.03.22

Trócsányi László igazságügyi miniszter sikeresnek nevezte az országgyűlési pártokkal folytatott ötpárti egyeztetést a polgári, büntető és - magyar jogrendszerben új - közigazgatási eljárásjogi törvénykönyvek kodifikációjáról. Az m1 Ma este műsorában Staudt Gábor a Jobbik országgyűlési képviselője és Répássy Róbert az igazságügyi minisztérium parlamenti államtitkára fejtette ki álláspontját a témában. 

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy Trócsányi László igazságügyi miniszter azért kezdeményezte az ötpárti egyeztetést, hogy biztosítsa a nyilvánosságot már a törvényalkotás előkészítő szakaszában is. „A szakmai szervezetektől és pártoktól érkező javaslatok javíthatják a törvények minőségét” – fogalmazott Répássy.

Az államtitkár hangsúlyozta, 2015 a kódexek előkészítésének éve, konkrét javaslatot 2016-ban tudnak majd a kormány és az Országgyűlés elé terjeszteni.

A bírósági végrehajtókkal kapcsolatos jobbikos javaslatra Répássy úgy reagált, hogy nem érdemes összemosni a végrehajtás és a polgári perrendtartás témáit, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy „a minisztérium offenzívában van. Jelenleg is zajlik a bírósági végrehajtók átvilágítása. Terveik szerint egy hónapon belül a minisztérium a kormány elé tudja tárni megállapításaikat.”

A műsorvezető kérdésére az államtitkár elmondta, hogy az ötpárti egyeztetésen elsősorban a polgári perrendtartásról esett szó. A kódexszel foglalkozó miniszteri biztos egy újszerű koncepcióról tájékoztatta a frakciók szakértőit. Eszerint a polgári eljárásban élesen elkülönülne az előkészítő szakasztól a főtárgyalás. Az előkészítés során a felek rögzítik álláspontjukat, így a bíróság könnyebben tudja megállapítani, hogy a feleknek mit kell bizonyítani. Így válhatnak gyorsabbá és hatékonyabbá a polgári perek.

A büntetőeljárás kapcsán Répássy arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány erősítené a sértett tisztességes eljáráshoz való jogát. Jelenleg a vádlott alaptörvényben biztosított garanciális jogai irányadóak egy perben. A minisztérium vitára számít abban, hogy milyen arányban jelenjenek a sértett garanciális jogai, hiszen egy büntető eljárást alapvetően a sértett érdekében indítanak.

Staudt Gábor ügyészekkel kapcsolatos felvetésére elmondta, Trócsányi László miniszter álláspontja szerint az ügyészek hierarchikus rendszerben végzik munkáját, a bírák ugyanakkor függetlenek az igazságszolgáltatásban. „Az más kérdés természetesen, hogy a tárgyaló ügyész szakmai álláspontját felettese figyelembe veheti. Ezzel kapcsolatban van igazság az ellenzéki párt felvetésében, amelynek megvitatásáról nem zárkóznak el.”- jegyezte meg Répássy Róbert. 

M1 Híradó