Budapest nem Guantanamo
2014.11.11

Nem vitatjuk, hogy az Egyesült Államokban vannak ilyen törvények, olyan törvények, amelyek például a guantanamói fogolytábor működését lehetővé teszik, de szeretnénk jelezni a magyar kormány nevében, hogy Budapest nem Guantanamo, itt nem lehet először valakiről kihirdetni, hogy korrupt, és utána éppen az érintettet, akit ezzel vádolnak, arra kötelezni, hogy bizonyítsa az ártatlanságát. 

"Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön súlyos korrupciós ügyről beszél, azt mondja, hogy nem kértek jogorvoslatot az érintettek, és azt mondja, hogy az ellenzéki eszközökkel akarnak élni. Először is szögezzük le, hogy az érintettek nem kérhetnek jogorvoslatot, sőt - mint a tegnapi nap óta tudjuk - még meg sem tudhatják, hogy miért így döntött az Amerikai Egyesült Államok. Láthatóan Vida Ildikóval sem közölte az Egyesült Államok ügyvivője, mi az oka annak, hogy beutazási korlátozást vezettek be rá.
 
Az egy önmagában is elgondolkodtató folyamat, önmagában is elgondolkodtató jelenség, hogy akivel szemben ilyen vádat fogalmaznak meg, annak kell bizonyítania, hogy nem érintett ilyen ügyben. De ha az Egyesült Államok így kívánja, akkor úgy látom, Vida Ildikó megteszi azt a lépést, hogy végigmegy ezen az úton, amit az Egyesült Államok budapesti képviselete felkínált, mégpedig azt, hogy vízumért folyamodik az Egyesült Államokba, s hátha akkor végre megmondják, hogy vajon mivel vádolja a magyar nemzeti adóhatóság elnökét az Egyesült Államok.
 
Hozzáteszem, hogy ez a vád elképzelhetetlen egy jogállamban.

Elképzelhetetlen egy jogállamban az, hogy semmilyen módon nincs arra lehetőség, hogy az érintett pontosan megtudja, mivel vádolják, mivel gyanúsítják, és nem tud ellene védekezni, nem tud ellene fellebbezni, nem tud jogorvoslatot kezdeményezni. Ilyen elképzelhetetlen egy jogállamban. Nem vitatjuk, hogy az Egyesült Államokban vannak ilyen törvények, olyan törvények, amelyek például a guantanamói fogolytábor működését lehetővé teszik, de szeretnénk jelezni a magyar kormány nevében, hogy Budapest nem Guantanamo, itt nem lehet először valakiről kihirdetni, hogy korrupt, és utána éppen az érintettet, akit ezzel vádolnak, arra kötelezni, hogy bizonyítsa az ártatlanságát. Magyarországon az ártatlanságot nem az érintettnek kell bizonyítania, hanem annak kell bizonyítania a bűnösséget, aki állít valamit.
 
Ezért régóta mindannyian, szerintem az Országgyűlés ellenzéki és kormánypárti oldalán mindannyian azt a kérdést tesszük fel, hogy mivel vádolja az Egyesült Államok az adóhatóság elnökét, és mivel vádolja azokat a beutazási korlátozással érintett magyar állampolgárokat, akikről szó van.
 
Tehát mindannyian azt kérdezzük - jó lenne, ha most már előjönnének ezekkel a tényekkel, jó lenne, ha a nyilvánosság elé tárná az Egyesült Államok ideiglenes ügyvivője -, hogy mivel vádolja az érintetteket. Ezt egyébként meg lehet tenni természetesen parlamentáris formában is úgy, ahogyan ön javasolja. Én természetesen nem kívánom azt minősíteni, hogy miért a Vállalkozásfejlesztési bizottság foglalkozzon ezzel a kérdéssel, hiszen már az Országgyűlés más szakbizottsága is megpróbált kicsikarni információkat az Egyesült Államok ideiglenes ügyvivőjétől.

Hangsúlyozom, ha komolyan veszi az Egyesült Államok azt, hogy ilyen súlyos, korlátozó állami hatósági döntést hoz valakikkel szemben, akkor természetesen elvárható az, hogy az ezzel kapcsolatos tényeket közölje.
 
És nyilván, mivel nem igaz az, hogy itt magánszemélyekről van szó, egyszerű magánszemélyekről, hanem arról van szó, hogy magas kormányzati tisztséget viselő személyekről van szó, hiszen ezt többször hangsúlyozta az ügyvivő, ezért az is elvárható, hogy a teljes transzparenciát biztosítsák ebben az ügyben, tehát nincsen nagykövetségen való négyszemközti beszélgetésnek helye; annak van helye, ha nyilvánosságra hozzák ezeket a bizonyítékokat, nyilvánosságra hozzák a vádjaikat. És természetesen csak a gyanú megfogalmazása után van helye vizsgálatnak, a vizsgálatot követheti valamifajta ténymegállapítás, és a ténymegállapítást követheti az, hogy valamilyen szankciója, jogkövetkezménye lehet egy ilyen kitiltási ügynek. Nem lehet megfordítani a sorrendet.
 
Kérem az ellenzéket is, hogy követeljük meg minden egyes külföldi nagykövetségtől, hogy mielőtt valakivel szemben ilyen beutazási korlátozást vezet be, hozza nyilvánosságra ennek indokait, ha ilyen súlyos szankciókat akar alkalmazni magyar állampolgárokkal szemben.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)"

Országgyűlési Napló