Répássy: A jövőnek tisztességes bankokra kell épülnie
2014.09.17

Répássy Róbert hangoztatta: a jövőnek fair, tisztességes bankokra kell épülnie, olyan pénzintézetekre, amelyek nem alkalmaznak az ügyfelekkel szemben tisztességtelen általános szerződési feltételeket és nem folytatnak tisztességtelen szerződési gyakorlatot. 

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke kijelentésére reagálva – miszerint a kormány késlekedik a devizahitelesek ügyének megoldásával, a probléma legfőbb oka pedig a gyenge forint – azt mondta: a késlekedéssel kapcsolatban nem helyes olyanoktól kritikát elfogadni, akik nyolc évig kormányoztak, és semmit nem tettek azért, hogy ne következzen be a devizahitel-válság. Hozzátette: a kormány 2010 és 2014 között is lépésről lépésre mindent megtett a devizahitelesek helyzetének könnyítéséért, sokan tudtak élni a végtörlesztéssel, az árfolyamgát lehetőségével, akiknek pedig ez sem jelentett megoldást, azoknak a kormány a végrehajtási moratóriumot tudta felajánlani.
Répássy Róbert hangoztatta: meg kellett várni azokat a jogi eljárásokat, amelyekben például legutolsó alkalommal a Kúria megállapította azt, hogy milyen feltételek mellett alkalmazhattak volna a bankok tisztességesen, törvényesen kamatemelést, vagy hogy az árfolyamrés tisztességes volt-e. Miután ezek a jogi alapok szilárdak lettek, törvényt lehetett alkotni a bankok és az ügyfelek közötti fogyasztói kölcsönszerződések érvénytelensége ügyében, magyarázta az államtitkár.

Az MSZP forintosítással kapcsolatos javaslatáról Répássy Róbert azt mondta: a szocialista párt egy közgazdaságilag nehezen megalapozható időponthoz, a 2010-es választások időpontjához kötné a forintosítási egyenértéket. Az államtitkár úgy gondolja, mindezt az MSZP viccnek szánja, hiszen semmiféle gazdasági és jogi érv nem szól mellette. Hozzáfűzte: addig, amíg az MSZP kormányzott, eszébe sem jutott a forintosítás, sőt a szakemberek figyelmeztetése ellenére sem akadályozta meg, hogy minél többen vegyenek fel devizahiteleket.

Répássy Róbert beszélt arról is, hogy a 2014-ben elfogadott törvény után - amely a Kúria döntésének értelmében kimondta, mely általános szerződési feltételek vélelmezhetők tisztességtelennek - indultak el a perek, melyekben a bankok megpróbálják megvédeni az általános szerződési feltételeiket. A perek lezárulta után léphet be az új törvény, amelyet most tárgyal az Országgyűlés. Négyszáz pénzintézetből mindössze nyolcvan élt a per lehetőségével, így a bankok többségére már azonnal alkalmazni kell majd a mostani elszámoltatási törvényt - mondta az államtitkár.

Répássy Róbert hangoztatta: a jövőnek fair, tisztességes bankokra kell épülnie, olyan pénzintézetekre, amelyek nem alkalmaznak az ügyfelekkel szemben tisztességtelen általános szerződési feltételeket és nem folytatnak tisztességtelen szerződési gyakorlatot. A mostani elszámoltatási törvény a tisztességtelen szerződési gyakorlatot szünteti meg. A bankoknak a jövőben átlátható, az apró betűs részeket kerülő, az ügyfelek részére világos, fogyasztóbarát hitelezési gyakorlatot kell folytatniuk. A törvény fontos eleme a Bankfelügyelet megerősítése is. Természetesen az ügyfélnek is tisztában kell lennie a szerződési feltételekkel - fűzte hozzá Répássy Róbert. 

MTI / hirado.hu