A totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapja, Riga (Lettország)
2014.08.23

A totalitárius rendszerek áldozatainak európai emléknapjára emlékeztek az Európai Unió igazságügyi miniszterei Rigában. Magyarországot Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára képviselte. A konferencián felszólalt Frances Fitzgerald ír igazságügyi miniszter is. 

A 2008 júniusában tartott prágai Európa lelkiismerete és a kommunizmus című nemzetközi konferencia megnyitóbeszédében Václav Havel, korábbi (1993-2003) cseh államfő kijelentette: "Európa rendkívüli felelősséget visel a nácizmusért és a kommunizmusért, azért a két totalitárius rendszerért, amelyek ezen a földrészen születtek". A konferencia résztvevői javasolták, hogy augusztus 23-át nyilvánítsák a totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapjává.

2008 szeptemberében magyar, észt, brit, német és lett képviselők hasonló értelmű nyilatkozattervezetet terjesztettek az Európai Parlament (EP) elé. Az EP 2009 áprilisában állásfoglalást szavazott meg a totalitárius rendszerekről, és ebben javasolták az emléknap megtartását.

Végül magyar-litván-lengyel kezdeményezésre, az EU-országok igazságügyi miniszterei 2011. júniusi luxembourgi tanácskozásukon, a magyar soros elnökség alatt fogadták el a totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekmények áldozataira emlékező tanácsi következtetés dokumentumot. Ebben az 1939-ben Moszkvában megkötött Molotov–Ribbentrop-paktum, más néven Hitler-Sztálin-paktum aláírásának napját, augusztus 23-át jelölték meg a Totalitárius Diktatúrák Áldozatainak Európai Emléknapjául.

A dokumentum elfogadásával az Európai Unió lépést kívánt tenni a közös európai múlt tudatának és a kollektív emlékezetnek az erősítéséért.

2011. augusztus 23-án az Európai Unió tagállamainak igazságügyi miniszterei Varsóban közösen rótták le kegyeletüket az áldozatok előtt, majd részt vettek egy nemzetközi konferencián a Varsói Felkelés Múzeumában.

2012-ben az esemény házigazdája Magyarország volt. 

Répássy Róbert