Konferencia az Alaptörvényről a Szegedi Ítélőtáblán
2014.05.16
„A bírói döntésekre vonatkozó szimbolikus és konkrét alaptörvényi szabályok" címmel rendezett konferenciát a Szegedi Ítélőtábla. A konferencián előadást tartott Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke, Szájer József európai parlementi képviselő, Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár és Makai Lajos, a Pécsi Ítélőtábla elnöke. A konferenciát Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke nyitotta meg.
A 2010. április 25-én megválasztott Országgyűlés képviselői, Isten és ember előtti felelősségük tudatában, alkotmányozó hatalmukkal élve, Magyarország első egységes írott Alaptörvényét 2011. április 18-án fogadták el. Magyarország Alaptörvénye tartalmában teljes abból a szempontból, hogy biztosítja polgárai számára az alapvető jogokat, megszabja a hatalom gyakorlásának törvényes kereteit és szervezetét.
Az Alaptörvény tartalma szerint különbséget tehetünk annak szimbolikus és normatív tartalommal bíró rendelkezései között. Ez utóbbin belül pedig a normatív tartalommal bíró rendelkezéseket két csoportba sorolhatjuk: az Alaptörvény közvetlenül alkalmazható és olyan közvetve alkalmazható rendelkezései köré, amelyek alkalmazhatósága bizonyos mértékű végrehajtási jogalkotást feltételez.
A jogszabályok preambulumai önmagukban nem rendelkeznek normatív erővel. Így van ez az Alaptörvénnyel is. Szimbolikus jelentőségűnek, vagyis nem normatívnak tekinthetjük az Alaptörvény preambulumát: a Nemzeti Hitvallást. A Nemzet Hitvallás egyfajta értékrendet kíván tükrözni, identitásképző elemeket tartalmaz, elvi alapot ad állam és polgár kapcsolatának, valamint meghatározza az Alaptörvénynek a korábbi alkotmányokhoz fűződő viszonyát. A preambulumok ugyanakkor a jogszabályok értelmezése során nem maradnak teljesen figyelmen kívül, egyfajta „értelmezési segédletként” lehet rájuk tekinteni. Az Alaptörvény R) cikk (3) bekezdése konkrétan rögzíti is, hogy az Alaptörvényt annak célja és a történeti alkotmány vívmányai mellett a Nemzeti Hitvallással is összhangban kell értelmezni. Ez az elv bár az Alkotmánybíróság és a bíróságok számára is kötelezettséget jelent, magát a Nemzeti Hitvallást nem ruházza fel normatív jelleggel, így annak közvetlen alkalmazása kizárt. Erre utal az is, hogy a Nemzeti Hitvallásban több olyan tétel szerepel, amelyek az Alaptörvény normatív tartalmú rendelkezéseiben is megjelennek. Ugyanilyen szimbolikus jelentőségű deklarációnak tekinthető az Alaptörvény posztambuluma is. Szerepe hasonló, mint a preambulumé, vagyis jogértelmezési segédletként használható.
Az Alaptörvény normatív tartalmú rendelkezéseit az Alaptörvény cikkekbe tagolt rendelkezései tartalmazzák. Az Alaptörvény normativitása három oldalról közelíthető meg. Egyrészt az Alaptörvény és a jogszabályok megtartása mint mindenkire kiterjedő kötelezettségként jelenik meg. Másrészt korlátot állít az állami hatalomgyakorlás elé, hiszen mivel az Alaptörvény és a jogszabályok rendelkezéseit az államhatalmi ágak is kötelesek betartani, így tevékenységük sem lehet ellentétes az alkotmányi előírásokkal. Harmadrészt pedig egyes rendelkezések tekintetében az alkotmányi szintű szabályozás mellett további részletező törvényi és egyéb jogi szabályozást követel meg. Erre utal az Alaptörvény Záró és vegyes rendelkezéseinek 4. pontja, amikor azt mondja, hogy a Kormány köteles az Alaptörvény végrehajtásához szükséges törvényjavaslatokat az Országgyűlés elé terjeszteni. Maga Alaptörvény azonban konkrét felhatalmazást is ad, amikor egyes normák végrehajtására a jogalkotási kényszert kifejezetten is előírja akár egyszerű többséggel elfogadott törvényben, akár sarkalatos törvényben. Az alaptörvényi rendelkezések jellege szerint nem állítható fel azonban egyértelmű és éles határvonal a közvetlenül alkalmazható és a végrehajtási jogalkotást igénylő alaptörvényi szabályok között, azok ilyen felosztása minden esetben a normatartalmon alapulnak. Így mind az alkotmányi alapelvek, mind az államcélok és állami feladatok, mind a szervezeti és alapjogi normák között találunk olyan szabályt, amelynek alkalmazhatósága nagyban függ az annak tartalmát konkretizáló jogszabályi rendelkezéstől. Az Alaptörvény terjedelmét tekintve a rövidebb és tömörebb alkotmányok családjába tartozására tekintettel érthető a tartalmi mélység, amely a szabályozási tartalmat csak esetenként szabályozza részletesebben, míg más esetben csak a fő irányokat határozza meg az absztrakció viszonylagosan magas szintjén. Az Államra és a Különleges jogrendre vonatkozó fejezetek rendelkezéseinek nagy része közvetlenül alkalmazandó. Az alapvető rendelkezéseket tartalmazó Alapvetés egyaránt tartalmaz közvetlenül és közvetve alkalmazandó rendelkezéseket. Az alapvető jogokat és kötelezettségeket tartalmazó Szabadság és felelősség fejezetben szereplő alapjogok nyilvánvalóan igénylik érvényesülésük garanciáinak jogszabályi megjelenítését, ugyanakkor adott esetben önállóan, közvetlenül is alkalmazhatóak.
Az Alaptörvény ma 31 sarkalatos tárgykört ismer és közel ugyanennyi tárgykörben ír elő törvényi szintű szabályozást valamely rendelkezésének végrehajtására. Ezek tehát olyan törvényi szabályok, amelyek az Alaptörvény rendelkezéseit konkretizálják, kifejtik és értelmezik, vagyis amelyeken keresztül az Alaptörvény rendelkezései érvényesülnek.
Az Alaptörvény rendelkezéseinek vizsgálata alapján megállapíthatjuk, hogy a bíróságokra (és magára a bírói döntésekre is) nemcsak a rájuk vonatkozó címbe sorolt rendelkezések, hanem az Alaptörvény más szakaszai is hatással vannak. Az Alapvetés N) cikke például a bíróságok számára is előírja, hogy a feladatellátásuk során tartsák tiszteletben a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás elvét, de a Szabadság és felelősség címben is találhatók olyan szabályok, amelyek az igazságszolgáltatásra vonatkoztathatók, így különösen a bírói jogvédelemhez való jog és a jogorvoslathoz való jog alaptörvényi meghatározása. Szeretném aláhúzni, hogy ezen rendelkezések semmiképpen sem tekinthetőek szimbolikusnak, normativitásukhoz nem férhet kétség. Konkrét, a bíróságok eljárására vonatkozó követelményként jelenik meg az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében a tisztességes eljárás követelménye, amely nemcsak a tárgyalás tisztességességére, nyilvánosságára és ésszerű határidejére vonatkozó követelményt jelenít meg, hanem magára a bírói döntés tisztességére (ennek keretében elsősorban jogszerűségére, másodsorban pedig a társadalmi igazságérzetnek való megfelelésére) vonatkozó elvárást fogalmaz meg. A tisztességtelen döntésre vonatkozóan pedig az Alaptörvény ugyanezen cikk (7) bekezdése biztosítja a jogorvoslat lehetőségét. A jogorvoslathoz való jog kapcsolódik az alapjogokkal kapcsolatos visszásságok kivizsgálására rendelt szerv, az alapvető jogok biztosa tevékenységéhez és az Alkotmánybíróság előtt érvényesíthető alkotmányjogi panasz intézményéhez, ekként azt is a bíró döntésre kiható jogfejlesztő és joggyakorlat-fejlesztő intézménynek tekinthetjük. De e körbe kell sorolnunk a jogegységi eljárást is, amely bár nem rendkívüli jogorvoslat, de annak hatása a törvénysértő jogerős ítéletre, akár annak megsemmisítésével is kihathat, a jogegységi eljárásban hozott döntés bírósági jogalkalmazásban betöltött szerepe pedig mindannyiunk számára egyértelmű, ahogyan erre maga az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése is utal.
A kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás alaptörvényi követelményéhez hasonlóan szintén új rendelkezése az Alaptörvénynek a jogértelmezésre adott iránymutatás, amelyet az Alaptörvény a bíróságok számára fogalmaz meg. Az Alaptörvény 28. cikke alapján a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény ezen szabálya tartalmában felhívja az Alaptörvény egy másik, az Alaptörvény értelmezésére vonatkozó elvet meghatározó, már korábban is említett R) cikk (3) bekezdését. Ezen alaptörvényi rendelkezés az Alaptörvény értelmezését annak céljához, a történeti alkotmány vívmányaihoz és a Nemzeti Hitvalláshoz köti, amelynek az Alaptörvény 28. cikkével való együttolvasása alapján a bíróságok jogértelmezésére is ugyanilyen követelmény vonható le. A bíróságoknak a jogértelmezés során nem csupán az Alaptörvényt, hanem a történeti alkotmány vívmányait is figyelembe kell venniük. Ez – azok pontos katalógusa hiányában – azonban leginkább az Alkotmánybíróság döntéseiből fakadóan ismerhetők meg és vonhatók be a jogértelmezésbe. A bírói döntésekre kihatással lehet továbbá az Alaptörvény 28. cikkének második mondata is. Ez tölti meg tartalommal a 28. cikk első mondatának az objektív teleológiai értelmezésre vonatkozó követelményét. Ez alapján ugyanis az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy azok a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.
Az alkotmánykonform értelmezés követelményének intézményi megjelenése az Alkotmánybíróság előtti valódi alkotmányjogi panasz. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. A bírói döntésre az alkotmányjogi panasz mindkét esetköre esetében kihatással lehet az Alkotmánybíróság döntése. Az alkotmánybírósági döntés (és a bírói ítéletek esetleges megsemmisítése) következtében pedig maga az Alaptörvény válik a mindennapi joggyakorlatban élő normává.
Nem mehetünk el ugyanakkor szó nélkül az alapjogok mellett sem. Az Alaptörvény a Szabadság és felelősség cím alá rendezi az emberi jogok legmagasabb szintű jogforrás általi elismerését. Az alapjogok jogi elismerésének lényegét az adja, hogy alanyi jogként jogi úton, bíróság előtt kikényszeríthetőek. Nem egyszerűen a jogrendszert és a jogalkalmazást átható elvont értékek, hanem minden egyént megillető tényleges jogosultságok. Így akár az alapjogi bíráskodásban, akár más tartalmú igazságszolgáltatás keretében a bíróságoknak feltétlen érvényre kell juttatniuk az egyének alapvető jogok gyakorlását és védelmét érintő legalapvetőbb jogosultságait. Maguk az alapjogok tehát nemcsak az alapjogi ítélkezésben, hanem az ítélkezés során számos más esetben is közvetlen hatással vannak a bírói döntésekre, így akkor is, ha az adott jogvita nem áll olyan összefüggésben az alapjogokkal, amely megkövetelné a kikényszerítésüket. Ezek meghozatala keretében a bíró felelőssége arra is kiterjed, hogy a bírói döntésnek az alapjogokkal való összhangját biztosítsa. Az ekként felfogott ítélkezési gyakorlat pedig az Alaptörvény közvetlen alkalmazását feltételezi, de túl is mutat azon: a bírói döntésnek ugyanis az ilyen megfelelősséget akkor is biztosítania kell, ha az alapul fekvő ügyben alkalmazandó jogszabályok nem közvetítik az Alaptörvény vonatkozó alapjogi normájának tartalmát. A valódi alkotmányjogi panasz intézménye ennek keretében tehát nemcsak a sérelmet szenvedett fél számára nyitva álló jogorvoslati lehetőség, hanem felhívás a bíró számára az Alaptörvény közvetlen alkalmazására is. Ez ölt testet az Alaptörvény önmagára vonatkozó értelmezési szabályaiban, különösen abban, ami a bírósági döntések jogszerűségét az Alaptörvény megfelelő alkalmazásához köti.
Az előbbiek során többször is érintettük az Alkotmánybíróság tevékenységét. Érdemes azonban külön is megvizsgálnunk az Alaptörvénynek az alkotmánybírósági gyakorlat alakítására vonatkoztatható szimbolikus és konkrét rendelkezéseit is. Az Alaptörvény konkrét normatív tartalmú rendelkezéseiben az Alkotmánybíróság nevesítve a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás, a törvényalkotási eljárás, a köztársasági elnök megfosztási eljárása, az Alkotmánybíróságra vonatkozó ún. kreációs és kompetencia normák, a képviselő-testület feloszlatása és a rendkívüli állapot szabályainál jelenik meg. Az Alaptörvénynek az Alkotmánybíróság döntéseire gyakorolt hatásának vizsgálata azonban speciális a bíróságok tekintetében végzett hasonló vizsgálathoz képest. Ezt a specialitást maga az Alaptörvény alapozza meg, amikor az Alkotmánybíróságot az Alaptörvény védelmének legfőbb szervévé teszi. Az Alkotmánybíróság által ellátott alkotmányvédelem keretében a demokratikus jogállam, az alkotmányos rend és az Alaptörvényben biztosított jogok védelme, a jogrendszer belső összhangjának megőrzése és a hatalommegosztás elvének érvényre juttatása az Alaptörvény alkotmánybírósági döntésekre gyakorolt közvetlen hatása megkérdőjelezhetetlen, olyannyira, hogy e tekintetben sokkal inkább helyesebb annak alapjáról mintsem következményéről beszélni. Ezen feladata tekintetében az Alkotmánybíróság korábbi, kelseni értelemben vett negatív jogalkotói szerepe az alkotmányjogi panasz révén fordul át pozitív jogfejlesztő szereppé, amikor döntései (különösen az alkotmányjogi panasz tárgyában hozottak, de akár ide sorolhatjuk még az alkotmányértelmezés során hozott határozatokat is) közvetlenül a bírósági ítélkezésbe épülnek be.
Mindezek alapján összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy az Alaptörvény valamennyi szabálya közvetlenül vagy közvetve, azok szimbolikus vagy normatív jellegétől függetlenül az alkotmánybírósági döntések mellett valamennyi bírósági döntésre is kihatással vannak. Ennek oka pedig az, hogy a bíróságok nem értelmezhetik a jogszabályokat másként, csak az Alaptörvénnyel összhangban, így a bírói döntéseknek is alaptörvénykonformnak kell lenniük.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!"
promenad.hu / Répássy Róbert