Ünnepi beszéd (Szikszó)
2013.10.22
A szabadság iránti vágy elpusztíthatalan. Egy nép szabadság iránti vágya meg különösen. Zsarnokok, diktatúrák megnyomoríthatják a nemzetek lelkét, de a szabadság iránti vágyukat kioltani nem tudják. Mi magyarok, sokszor éreztünk olthatatlan vágyat a szabadság iránt. Ezeréves megmaradásunk egyik titka - egyedülálló nyelvünkön kívül - a szabadság szeretete.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Ünnepi Közgyűlés!
Albert Camus, világhírű francia író és filozófus vetette papírra ezeket a mondatokat "A magyarok vére" című írásában, 1957-ben, egy évvel a forradalom után.
"A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.
A magára maradt Európában, csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol –még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat. Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában..."
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Albert Camus fiatalabb korában kommunista volt és sohasem járt Magyarországon. Ennek ellenére, nagy hatással volt rá a magyar forradalom. És nagy hatással volt rajta kívül még sokakra Európában és Európán kívül is. Milliók számára vált a szabadság szimbólumává az 1956-os forradalom. Ha jól értjük Camus-t, Magyarország nem egyszerűen jelképpé, hanem példaképpé vált Európa számára. Ezerkiláncszázötvenhat - Európa önazonosságának részévé vált, Európa ma nem lenne az, ami - a magyar szabadságharc nélkül. És micsoda erőt adott Magyarországnak is ez a forradalom! Milyen hatalmas presztízst, tekintélyt jelentett nekünk! Valljuk be, az 1956-os forradalom volt a legnagyszerűbb tett a XX. századi történelmünkben! Ha feltesszük magunknak a kérdést, hogy mire vagyunk büszkék a XX. századból, csak Ötvenhat marad. Csak Ötvenhat, ami szépen csillog. Csak Ötvenhat, ami világra szólt. Az 1956-os forradalom és szabadságharc megbecsülést hozott nekünk. Sok dolog van, amire mi, magyarok büszkék lehetünk a történelmünkből, az államalapítással kezdődő ezer évünkből, de nem túlzás azt állítani, hogy a világ leginkább erre a forradalmunkra emlékezik. Kicsit igazságtalan is ez a szelektív emlékezet, de inkább annak örüljünk, hogy nem bűneinkre, hanem erényeinkre emlékezik a világ. Mit adnának a németek, ha lett volna egy Ötvenhatjuk! Visszaadta a jó hírünket a világban a forradalom.
Mi volt az oka annak, hogy Camus-re, és a hozzá hasonló európai értelmiségiekre nagy hatással volt a magyar forradalom? Egyértelműen az, hogy a magyar forradalom ellenfele a szovjet-kommunizmus volt. Közismert, hogy az európai baloldal szimpatizált a Szovjetunióval. De nem mindenki. Voltak Camus-höz hasonló, felvilágosult baloldaliak, akik sejtették már, hogy hová vezet a sztálinizmus. Hová vezetett a sztálinizmus? Camus előbb idézett mondata nevén nevezi a magyar forradalmárok ellenfeleit - gyilkosokoknak. A magyar kommunisták nem maradtak el szovjet elvbarátaiktól; terror, agymosás, és idegen katonák, mind szerepelt eszköztárukban. A kommunista diktatúra a háború romjain gyorsan berendezkedett. Új világot, "fényes szeleket" igértek, és eltiportak mindent, és mindenkit, aki útjukban állt. Aki nem hódolt be az új ideológiának, arra könnyen rásütötték, hogy reakciós, vagy fasiszta, de minimum a nép ellensége. Akinek bármi köze volt a háború előtti rendszerhez, az könyen a népbíróságon találta magát. Hogy maguktól voltak-e ennyire buzgók a magyar kommunisták, vagy csak a szovjet elvtársaik utasításait hajtották végre? Mindegy is már, nem érdekes. Amikor már nem maradt ellenségük, egymást kezdték legyilkolni, ahogy a szovjet elvtársaiktól látták. A kommunista diktatúra levegője még azokat is fojtogatta, akik hittek az ideológiájában. A kommunista diktatúra 1956-ra már elviselhetetlenné vált, ezért lázadtak fel ellene a magyarok.
Történelmi tény, hogy kezdetben nem a kommunizmus ellen lázadtak, hanem a diktatúra ellen. Elsősorban a diktatúra politikai rendőrsége, az AVH volt a célpont. Ismert tény az is, hogy a forradalmi szervek a munkástanácsok voltak, amelyek inkább emlékeztettek a munkáshatalomra, mint a polgári demokráciára. A forradalom vezetői jórészt kommunisták voltak, ne szépítsük a múltat. Kezdetben csak nagyon óvatosan, búvópatak módjára fogalmazódtak meg olyan követelések, amelyek a politikai rendszert kérdőjelezték meg. De ismerjük a forradalom eseményeit, ahogy nőtt a népharag a sortüzek miatt, ahogy távolodtak a szovjet tankok a fővárostól, úgy omlott össze kártyavárként a diktatúra. Nagy Imre kezdetben visszafogott volt, de a forradalom lendülete őt is magával ragadta. És aztán sodorta a végzetébe.
Hamar elérkezett a fordulópont, amikor már senki nem hallgatott többé a kommunistákra. Amikor a forradalom szabadságharccá változott. Akkor már nem voltak ideológiák. Amikor Kádár elárulta Nagy Imre kormányát, akkor már Nagy Imre is "csak" magyar volt. Amikor Kádár behívta, pontosabban visszahívta a szovjeteket, és szembefordult a forradalommal, már nem számított, hogy ki milyen nézeteket vall. Csak a nemzetőrök voltak és a tankok. No és persze, a tankok árnyékában a hatalomba visszaszivárgó kommunisták. Akiket Camus csak úgy nevezett: gyilkosok.
Sötét napok következtek. A forradalom és a szabadságharc elbukott. A bosszú, a megtorlás kegyetlen volt. A kommunisták újra berendezkedtek, nevet változtattak, felfegyverkeztek, néhány gyűlölt személyt és szervezetet nyugdíjba küldtek. És újraírták a forradalom történetét. Ellenforradalmat csináltak abból a felkelésből, amelyben ők is részt vettek. Hazugsággal borították be az országot. Korrigálták az irányvonalat. Már nem kommunizmusnak, hanem szocializmusnak hívták az eszmét. Amit Camus csak rémuralomnak nevezett.
A magyar nemzet pedig harminchárom évig őrizte a szabadság szikráját. Ötvenhat vagy október huszonhárom veszélyes szikra volt. Csak suttogva beszélt róla mindenki, de legalábbis, ajánlatos volt lehallkítani a hangját, annak aki kiejtette a száján ezt az évszámot. Emigrációban, távoli országokban éltették a lángot. És minden családban volt valaki, aki mesélt a gyermekeknek egy sosemvolt forradalomról. Apám is így mesélt nekem a miskolci eseményekről. A zsolcai kapui sortűzről, a megyeházi népítéletről, vagy a Zenepalota előtti szovjet emlékműre felakasztott ávósról. És arról, hogy a nagybátyámat, apám bátyját, a nagyapával együtt szedték le egy Bécsbe induló vonatról a Keleti Pályaudvaron. Minden családban voltak ilyen történetek.
A szabadság iránti vágy elpusztíthatalan. Egy nép szabadság iránti vágya meg különösen. Zsarnokok, diktatúrák megnyomoríthatják a nemzetek lelkét, de a szabadság iránti vágyukat kioltani nem tudják. Mi magyarok, sokszor éreztünk olthatatlan vágyat a szabadság iránt. Ezeréves megmaradásunk egyik titka - egyedülálló nyelvünkön kívül - a szabadság szeretete. Az Ezerkiláncszáz-ötvenhatos forradalmárok hozzájárultak népünk megmaradásához. A nemzeti összetartozás, amit ma újból megélünk - többek között - Ezerkilencszáz-ötvenhatból táplálkozik. Nincs ennél szebb ajándék, amit kaphattunk volna ötvenhét évvel ezelőtti hőseinktől.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Albert Camus gondolataival kezdtem a beszédemet, hadd fejezzem be egy másik, tőle vett idézettel:
"Létezik egy igazi Európa, amely abban egységes, hogy az igazság és a szabadság nevében ellenszegül a zsarnokságnak. A magyar szabadságharcosok ezrei ma ezért az Európáért halnak meg."
Igen, ezért az Európáért haltak meg a magyar szabadságharcosok. Igen, Európáért is meghaltak. Nem árt, ha ma erre is emlékeztetjük Európát! Mert Európa úgy tesz, mintha mi nem tudnánk, mi a szabadság. Mintha a magyarokat meg kellene tanítani arra, hogy mi nekik a jó. És naponta halljuk és olvassuk ezeket a magvas gondolatokat. Itt lenne az ideje, hogy Európa megértené, a magyarok mindennél jobban szeretik a szabadságot. És ha a magyarokat rákényszerítik, meg is védik a szabadságukat.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
kormany.hu / Répássy Róbert