A Fidesz 15 alkotmánysértést talált
2006.12.30

A Fidesz arra szólította fel a kormányt, hogy vonja vissza azt a rendeletét, amelyben regionálissá szervezi a közigazgatási intézmények most megyei szintű hálózatát. Az ugyanis szerintük 15 ponton sérti az önkormányzati törvényt, így alkotmányellenes. A szocialisták szerint Répássy Róbertnek el kellene olvasni a törvényt, majd bocsánatot kellene kérnie.

A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza rendeletét, amely regionálissá alakítaná a fővárosi és megyei közigazgatási hivatalokat. Az ellenzéki párt a miniszterelnöktől azt követeli, sürgősen menessze "dilettáns miniszterét" - feltehetően az illetékes önkormányzati és területfejlesztési tárca vezetőjét -, mivel a döntés 15 ponton sérti a kétharmados önkormányzati törvényt, tehát alkotmányellenes.

Szilveszteri meglepetés 

Répássy Róbert, a legnagyobb ellenzéki párt országgyűlési képviselője elismerte, hogy pártja valóban megszavazta az alkotmánymódosítást, amely szerint egyszerű parlamenti többséggel is elfogadhatóak a kormány szervezetalakítási szándékai - és ennek nyomán a hivatalok elnevezése módosítható lenne feles jogszabállyal -, de a kétharmadosnak számító önkormányzati törvényhez olyan módosítást nem fogadott el kétharmados többséggel az Országgyűlés, amely megalapozná a közigazgatási hivatalok illetékességének megváltoztatását. 

Répássy "szilveszteri meglepetésnek" nevezte a döntést, amely szerinte "a karácsonyi ajándékot, a gumibotok és más tömegoszlató eszközök 3 milliárd értékű beszerzését követte". A képviselő elmondta, hogy a Fidesz még nem döntött arról, alkotmánybírósághoz fordul-e, a rendelet megsemmisítését kérve, mivel időt adnak a kormánynak, hogy visszavonja a rendeletet, vagy törvényjavaslatot terjesszen a parlament elé. 

A Fidesz azt szeretné elérni, hogy az intézmények ne kerüljenek távolabb az emberektől - mondta Répássy Róbert. Példája szerint az ő szűkebb pátriájában, a Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyét tömörítő észak-magyarországi régióban egy sátoraljaújhelyi állampolgárnak 150 kilométert kellene utaznia a közigazgatási hivatal hatáskörébe tartozó ügyét intézve, miután Egerben jelölnék ki a regionális közigazgatási hivatal székhelyét. 

A szocialisták a törvényt ajánják Répássy figyelmébe 

Az MSZP szerint Répássy Róbert Répássy Róbert nincs tisztában azzal, hogy milyen törvényeket fogad el. A szocialisták a 2006. évi CIX. számú, A kormányzati szervezet átalakítással összefüggő törvénymódosításokról szóló jogszabály II., a közigazgatási hivatalokra vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló fejezetét ajánlották a politikus figyelmébe, valamint úgy fogalmaztak: Répássy Róbertnek ezek után illene legalább bocsánatot kérnie. 

"A kormány minden törvényt betartott" 

A kormányszóvivői iroda közleményében azt közölte: "Répássy Róbert érvelése szakmai szempontból tarthatatlan" és érthetetlen, hogy a képviselő miért nem ismeri azokat a jogszabályokat, amelyekről maga is szavazott. "A kormány minden jogszabályt szigorúan betartott, amikor idei utolsó ülésén döntött a közigazgatási hivatalok átalakításáról; így semmilyen jogi akadálya nincs, hogy az intézkedés életbe lépjen január elsején, s így olcsóbban, ugyanakkor hatékonyabban működhessenek a kormányzat területi szervezetei" - hangoztatta az iroda. 

Az Országgyűlés május 31-én fogadta el az Alkotmány módosítását, amely lehetővé tette, hogy a törvények "minisztérium, miniszter vagy közigazgatási szerv megjelölésére vonatkozó rendelkezését a jelenlévő országgyűlési képviselők több mint felének szavazatával elfogadott törvény" módosítsa - emlékeztettek. Az Országgyűlés tehát az Alkotmány biztosította lehetőséggel élt, amikor december 11-én megszavazta a kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényt - mutatott rá közleményében a kormányszóvivői iroda.

index.hu / MTI