Az 56-os forradalom világra szóló tett volt
2007.10.23

Miskolc – Két-háromszáz fő vonult a hideg, szemerkélő eső ellenére Miskolcon a Hősök terén megtartott ’56-os megemlékezésre hétfőn este, ahol dr. Répássy Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője mondott beszédet.

Tisztelt Ünneplők! Kedves Barátaim!

Ünnepeink összekötnek bennünket. Vagy inkább csak szeretnénk, hogy összekössenek. Különösen igaz ez nemzeti ünnepeinkre. Egy felmérés szerint, Október Huszonharmadika a leginkább megosztó nemzeti ünnepünk. Valóban így van ez? És ha igen, akkor miért? Az egyik lehetséges magyarázat szerint, Ötvenhat túlságosan közel van. Alig egy emberöltő telt csak el, és sokaknak személyes emléke is van Ötvenhatról. És természetesen arról, ami utána következett.

Nem pusztán arról van szó, hogy másként értékeli Ötvenhatot Horn Gyula vagy Havas Szófia, mint ahogy azt Wittner Mária vagy akár Mécs Imre teszi. Nem egyszerűen az a probléma, hogy másként gondolnak Ötvenhatra azok, akik ellentétes oldalon álltak. Világos, hogy nem érez egyformán, aki kitüntetést kapott a forradalom leveréséért, mint aki börtönben ült érte. Túlságosan egyszerű lenne ez a magyarázat. Mármint arra, hogy miért nem köt össze mindannyiunkat Ötvenhat, miért van az, hogy még most is sokakat szétválaszt.

Kár lenne tagadnunk, Ötvenhat vízválasztó. A forradalomhoz való viszonyunk kijelöli a helyünket a jelenben. És nem az a lényeg, hogy mit mondunk Ötvenhatról, hanem az, hogy mit érzünk belül, lelkiismeretünk magányában.

Kényszerből mondjuk-e, hogy Ötvenhat forradalom volt, vagy valódi meggyőződésből? Sajnáljuk-e titkon a meglincselt ÁVO-sokat, vagy jogos igazságtételnek tekintjük a népítéletet? Elfogadjuk-e, „a mindkét oldalon voltak áldozatok” - szemléletét, vagy elutasítjuk a mártírok és a karhatalmisták közé tett egyenlőségjelet? Megkülönböztetjük-e a jót a rossztól, vagy koszorúzunk a sortűz áldozatainak és lövetőinek is az emléktáblájánál? Van-e lelkiismeret furdalásunk, amiért elfogadtuk Kádár békéjét, vagy elintézzük azzal, hogy nem tehettünk mást? Elfogadjuk-e, hogy azonos felelősség terhel bennünket Ötvenhat elhazudásáért, vagy különbséget teszünk a Kádár-rendszer támogatói és elszenvedői között? Úgy is feltehetjük ezeket a kérdéseket, hogy lehet-e valaki egyszerre ünneplő és forradalomtagadó is? Lehet-e valaki egyszerre modern baloldali és régi jó elvtárs is? Lehet-e valaki egyszerre Nagy Imre örököse és Kádár örököse is?

Kedves barátaim! Mi, akik itt vagyunk, válaszoltunk ezekre a kérdésekre. Nincs kétségem afelől, hogy ugyanazokra a következtetésekre jutottunk. Bennünket az ünnep valóban összeköt. Ötvenhathoz való viszonyunk ugyanazt a helyet jelölte ki számunkra a jelenben. Nem akarjuk mi kisajátítani az ünnepet, dehogyis.

Mi itt mindannyian, annak örülnénk a legjobban, ha rajtunk kívül még több százan, több ezren lennének, akik ünnepelnek. Bárcsak tömegeket vonzana Október Huszonharmadika. Mi örülnénk a legjobban, ha évről-évre nem csak ugyanazokat az arcokat látnánk a forradalom előtti tisztelgésen. Örömteli a fiatalok jelenléte, különösen azoké, akik már nem kényszerülnek feltenni maguknak az előbbi kérdéseket. De a korábban született generációk nem tudják megspórolni, hogy tisztázzák a viszonyukat Ötvenhathoz.

1956-ra úgy emlékezünk, mint elbukott forradalomra. Október 23-án – november 4-ét sohasem feledhetjük. Mégis, az ’56-os forradalom világraszóló tett volt. Bárhol is járunk a világban, ahol egyáltalán hallottak már magyarokról, mindenütt tudják, hogy ez a kis európai ország szembeszállt a szovjet kommunizmussal. Ha igazán őszinték akarunk lenni, XX. századi történelmünknek ez az egyetlen eseménye, amelyre büszkék lehetünk. És szükségünk is van erre a büszkeségre, mert a XX. század nem volt kegyes hozzánk, magyarokhoz.

A forradalom sokszínű volt. Részt vettek benne kommunisták, szociáldemokraták és polgári demokraták is. Munkások, értelmiségiek, vagy egyházi vezetők egyaránt lelkesedtek érte. Különböző okok és célok vitték a résztvevőket az utcákra, és külön-külön személyes döntést hozott mindenki, aki fegyvert fogott mellette. Egy valami biztosan közös volt bennük, mindannyian gyűlölték a hazug és a magyar nép lelkétől idegen szovjet kommunizmust. Nem véletlen, hogy Nagy Imre és kormánya már október 31-én, a forradalom kilencedik napján követelte a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonását. Egy nappal később Nagy Imre bejelentette Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből. Végzetes döntések voltak ezek. De jól mutatják, mi ellen is irányult a forradalom. És azt is megmutatják, hogy mit tett Kádár, amikor már másnap, november 2-án a szovjet beavatkozásról tárgyalt és egy új kormány megalakulásáról. Kádár János, a Nagy Imre kormány tagja, elárulta a hazáját. Aki ezt kétségbe vonja, aki kisebbíti Kádár bűnét, az egyszerűen meghamisítja a tényeket. Keserű igazság, de nem menti a hazaárulást, hogy a nyugati hatalmak így is, úgy is tétlenül nézték volna Magyarország lerohanását. Talán saját nagyhatalmi lelkiismeretük ébredt fel, amikor hosszú évekig nem voltak hajlandóak levenni az ENSZ-ben a magyar kérdés vizsgálatát.

Tisztelt Emlékezők! Én hiszek abban, hogy az idő múlásának tisztítótüzében, Október Huszonharmadika a legfényesebben ragyogó nemzeti ünnepünk lesz. Ha véget ér a posztkommunizmus korszaka, ha elmúlik a 33 évig tartó ellenforradalmi propaganda hatása, ha a forradalomhoz való viszonyunk már nem lelkiismereti, hanem történelmi kérdés lesz, akkor ez az ünnep inkább összeköt majd, mint szétválaszt. De sajnos, itt még nem tartunk.

A mai napon ugyanis nem csak az ’56-os forradalomra és szabadságharcra emlékezünk. Nem felejthetjük el, hogy mi történt egy évvel ezelőtt, a forradalom 50. évfordulóján! Brutális rendőrterror vetett árnyékot megemlékezésünkre. A posztkommunista kormány által irányított Rendőrség fegyvertelen, békés tüntetőkre támadt, és számos esetben törvényt sértett. A Rendőrség útját törött koponyák, kilőtt szemek, maradandó sérülések jelezték. Felelősségre vonás a mai napig nem történt. Sem a rendőri vezetőket, sem a földön fekvő embereket rugdosó közrendőröket nem marasztalta el még senki. Politikai felelősség vállalásáról pedig, a regnáló kormány hallani sem akar. Sőt, felelősségre vonás helyett biztatást, elmarasztalás helyett dicséretet kapott tőle a Rendőrség. A kormányt alkotó pártok politikusai pedig, hol nyíltan, hol burkoltan, azóta is folyamatosan felmentést adnak a rendőröknek a hatalommal való visszaélés alól. Elvégre is, az ő érdekükben történt az erőszakos rendőri fellépés. Nem értik meg, hogy érzéketlenségükkel, a jogsértések iránti közömbösségükkel, a Rendőrség iránti közbizalom helyreállítását késleltetik. Elsősorban a kormány és a kormánypártok tehetnek arról, hogy a fél ország bizalma megrendült a Rendőrségben. Most is, amikor ezen a téren ünnepelünk, nem lehetünk biztosak abban, hogy értünk, vagy miattunk vannak itt. Nem tudhatjuk, hogy minket védenek, vagy bennünket figyelnek. És ami a legrosszabb, hogy ők sem tudják. Mert aki politikai célokra használja a Rendőrséget, az megbontja a Rendőrség belső rendjét, elveszi tőle a szakmai döntés lehetőségét. Nem azért követeljük az egy évvel ezelőtti események miatti felelősségre vonást, hogy szétziláljuk a Rendőrséget, hanem hogy helyreállítsuk a belső rendjét, és hogy újra bízhassunk mi is a rendőreinkben. Hiszem, hogy a jó rendőr megérti a törekvésünket, és maga is szeretné a bizalmat visszaszerezni.

Kedves Barátaim! Megemlékezésünket beárnyékolja a hely szelleme. Mégse gondoljunk most arra, hogy a Hősök teréből koporsóvivőkkel díszített zenélő mélygarázst csináltak. És ne most firtassuk, hogy ki és hogyan jutott hozzá a miskolci belváros legolcsóbb építési telkéhez. Csak csöndben jegyezzük meg, hogy a demokrácia abban különbözik a diktatúrától, hogy az igazságot nem lehet eltitkolni. És az igazság súlyos fegyver. Hazugságra épülő birodalmak omlottak már le a súlya alatt. A Kádár-rendszer is el akarta titkolni az igazságot Ötvenhatról. Nem sikerült neki. Mindent megtettek azért, hogy az emberek elfelejtsék a forradalom hőseit. És mi nem felejtettünk. Eljöttünk tavaly is és jövőre is itt leszünk. 1956 – nem felejtünk.

Köszönöm a figyelmüket.

boon.hu / Répássy Róbert